004369911060985

Rokurokubi (轆轤首) nappal átlagos nőként jelenik meg, míg éjjel, miközben a testük alszik, nyakuk hosszúra nyúlik, ezzel ijesztgetik az embereket. Olykor kisebb állatokat is elkapnak.

Rokurokubi japán youkai szörnyek rémek

Rokurokubi Hokusai ábrzázolásában

Két típusuk van: az egyik esetében csak a nyaka nyúlik meg, míg a másik esetben a fej elválik a nyaktól, úgy lebeg – őt nukekubinek hívják. Utóbbinál előfordulhat, hogy ha elmozdítják a testét, a fej nem tud többé egyesülni vele.

Rokurokubi már a klasszikus japán rémtörténetekben (kaidan) is szerepelt.

Többféle magyarázat is létezik létrejöttükre. A mondák szerint ez a youkai valaha emberként élt, és valamilyen gonosz átok, vagy ördögi lény hatására változott szellemmé. Vagy bűnt követett el az istenek ellen, vagy hűtlen volt férjéhez. Többnyire ezeket a bűnöket vagy a férj vagy az apa követte el, viszont helyettük a nő bűnhődött – ebből is látható, hogy ez az átok csak a nőket érintette.

Legendák:

Egyszer egy úr észrevette, hogy a lámpájából folyamatosan eltűnt az olaj, és az egyik szolgálólányát gyanúsította meg azzal, hogy talán rokurokubi lehet. Egyik éjjel megfigyelte a lányt alvás közben, aki valóban rokurokubivá változott. Másnap az úr kirúgta a lányt. Mivel elterjedt a nemesek között a hír, a lányt utána sehova nem vették fel, ő pedig soha nem jött rá, hogy éjjelente átváltozik.

Egy másik régi mese szerint egy szerzetes egy Oyotsu nevű nővel utazgatott, mígnem a nő beteg lett. Mivel a gyógyulása felemésztette volna az összes pénzt, amit az utazásra szántak, a szerzetes inkább megölte a nőt, és ellopta a pénzét.

Az egyik szálláson a szállásadója lányával hált az éjjel, aki hirtelen rokurokubivá alakult, a feje pedig Oyotsuként nézett farkasszemet a szerzetessel, akit megvádolt a gyilkossággal. Másnap a szerzetes bevallotta tettét a szállásadónak, illetve a szellemmel való találkozást is. A szállásadó beismerte, hogy korábban ő is megölte feleségét a pénze miatt, így büntetésből a lánya rokurokubi lett. A szerzetes ezután visszatér a rendjéhez, sírt emeltetett  Oyotsunak, és minden nap a nő lelkéért imádkozott.

Rokurokubi japán youkai szörnyek legendák

Rokurokubi (飛頭蛮) a Gazu Hyakki Yagyō- ban Sekiyama Torien ábrázolása

Források:

https://en.wikipedia.org/wiki/Rokurokubi

Képek: By Toriyama Sekien – source URL, Public Domain, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=1992593

error: Content is protected !!