004369911060985

Tatsu (龍) tulajdonképpen a japán sárkányt jelenti, aki több néven is megtalálható a japán mitológiában (pl. Ryū, Ryō, Wani).

sárkány japán youkai hokusai japán legendák

Kinézetre ugyanolyanok, mint bármely más sárkány, némelyik akár többfejű is lehet. Vannak köztük olyanok, akik emberi formát is tudnak ölteni, ezzel álcázzák magukat.

A tatsu leginkább vizes környezetben érzi otthon magát, emiatt vízi isteneknek is szokták őket hívni. A mondák szerint víz alatti palotákban élnek, általában buddhista templomok közelében.

Nem egyértelműen jó vagy rossz szellemek ők. Van köztük, amelyik megtámadja az embert, de olyan is, amelyik vendégül látja a harcosokat, hogy mágikus eszközeiket nekik adhassa.

Amennyiben kapcsolatba lépnek egy emberrel, tőle áldozatot és alázatot várnak el. Több japán templomot sárkány szellem őriz, hozzá fordulnak az emberek imáikkal vízért, esőért, vagy védelmet az áradásokkal szemben. A japán ünnepek során számos alkalommal adnak hálát a tatsunak, akár sárkány tánccal, akár más, sárkányokhoz kötődő rítusokkal, szokásokkal.

A tatsu az egyik legrégebbi mitológiai lény Japánban. Az első ilyen történetek a Kojikiban és a Nihongiban tűntek fel. Később a kínai és indiai mondák és sárkányok integrálódtak a japán történetek közé, így ma már egy kevertebb mitológiai háttérbe ágyazódva jelennek meg.

A legendák szerint a japán császári család is (más istenek mellett) sárkány ősöktől származik.

Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Japanese_dragon

Kép: Hokusai sárkány ábrázolása, jogtiszta kép