A Yotsuya Kaidan Japán egyik leghíresebb szellemtörténete, melyet számos formában feldolgoztak már. A történet Oiwa és Tamiya Iemon szerelmi története, mely szörnyű fordulatot vett.
Yotsuya Kaidan: a történet
Yotsuya Samonnak két lánya volt: Oiwa és Osode. Oiwát Tamiya Iemonnak szánták, míg testvérét Sato Yomoshichihez. Azonban Oiwa jegyese közben roninná vált, ami miatt a lány apja már nem akarta hozzáadni Oiwát. Iemon nem szeretett volna lemondani kedveséről, így egy összetűzés során megölte Yotsuya Samont.
Közben a másik lánytestvér házában is atrocitás történt: Yomoshichi szolgája ugyanis megkívánta Osodét. Úgy döntött, megöli urát, azonban véletlenül mással végzett. A holttestről mégis mindenki azt hitte, hogy Yomoshichié.
A testvéreknek fogalmuk sem volt róla, kik ölték meg szeretteiket. A két tettes házassági ígéretet tett a nővéreknek, és megfogadták, hogy megbosszulják a két halottat. Oiwa és Iemon házasságából születik aztán egy kisfiú, viszont a nő gyengélkedik. Iemon közben a szomszéd család unokájával megcsalja feleségét, sőt együtt meg is mérgezik a nőt, aki belehal. Iemon újraházasodik, de Oiwa szelleme kísérti. Egyik este azt hiszi, hogy Oiwát látja, és megöli – azonban valójában az új feleségét küldte a halálba.
Ezalatt Osode férje, Yomoshichi is megjelenik, és mivel látja, hogy felesége már a szolgájáé lett, akivel harcba kezd. A harc során Osode meghal, emiatt új férje pedig öngyilkos lesz.
Ezután Iemon a hegyekbe menekül, de Oiwa szelleme folyton kísérti. Egyik este az életben maradt Yomoshichi és társai rátalálnak, és megölik, Oiwa szelleme pedig végre békére lel.
Kiemelt kép: Pinterest