Találkoztál már japán emberrel, vagy csupán távolról tetszik a japán kultúra? Netán jártál már Japánban? Mi az első dolog, amely eszedbe jut, ha a japánokra gondolsz? Ezek mind olyan kérdések, amelyek kifejtésére oldalakat lehetne szánni. Biztos sok mindent fel tudnál sorolni úgy általánosságban.

A JAPÁN ETIKETT jellemzői, érdekességei, helyi sajátosságai

Dewa… A japánok ismerik az európai etikettet, azt be is tartják, de a saját szokásaikkal keverik. Legendásan udvariasak, ezt másoktól is elvárják. Az érzelmeiket nem mutatják ki, hanem az úgynevezett “keleti mosoly” mögé rejtik. A mosolyukkal sokkal többet képesek kifejezni, mint az európaiak. A japán ember gondolkodásmódja szerint két ember között soha nincs egyenlőség, mert a nem, az életkor, a társadalmi pozíció határozza meg a valóságos vagy képzeletbeli alá-fölérendeltséget. A beszélgetés során ezt a szintkülönbséget illik tisztelni és érzékeltetni, szóhasználatunkkal kifejezni. Ìgy például, lévén, hogy Japán patriarhális társadalom, a nők bemutatása mindig a férfiak után következik, a kiszolgálásuk az asztalnál úgyszintén (persze hivatalos keretek között, formai eseményeken). Tudom, ez most sok nőben felháborodást válthat ki. Ez nem azt jelenti, hogy nem tisztelik a nőket, csupán azt, hogy máshogy tisztelik őket. Ezek a dolgok a mindennapi életben nem élesednek ki, és ami azt illeti, a nők megtanulták a helyzeteket jól adaptálni, az előnyükre fordítani. Az üzleti életben a cégnél eltöltött évek száma és a betöltött pozíció adja a kiinduló pontot, de ez akár már az iskolában is megfigyelhető. Lehet hallottál már a “senpai”- “kohai” viszonyról. Senpai a neve annak, aki idősebb, vagy például előbb kezdett a cégnél. Így egy 20 éves dolgozó, aki már 2 éve a cégnél dolgozik, lehet a senpaia egy 30 éves frissen kezdett dolgozónak. De az iskolában a senpai alatt az egy évvel idősebbekre utalnak például. A kohai (fiatalabb, vagy aki később csatlakozott az adott csoporthoz) illedelmes nyelvezetben beszél a senpaial (a japán nyelvben erre vannak megfelelő kifejezések és fordulatok). Persze ha baráti kapcsolatról van szó, akkor azért az éles vonalak elmosódnak.

Néhány általánosság

• A japánok tisztelik a külföldieket, mert tanulhatnak tőlük, ezért jól ismerik a nyugati kultúrákat. Büszkék arra, hogy idegen nyelven beszélnek, és arra is, hogy átveszik a külföldiek szokásait, illetve ha jártak már külföldön. Hogy történik a másik megszólítása Japánban? Használható a megtisztelő “san” (Úr, Asszony) toldalék a másik neve után, de ugyanez saját nevünk után soha se mondjuk! Ez nálunk is így van, ha bele gondolunk. Mondhatjuk a beszélgető partnerünknek, hogy Szabó úr…., de ha magunkról beszélünk, nem mondjuk, hogy Takács úr vagyok.
• A japánoknál, ugyanúgy, mint a magyaroknál, a családnév áll elöl, azt követi a keresztnév.
• Ha jártál már japán utcákon, akkor az esetek túlnyomó többségében a rendezettség biztos szembe ötlött. (Biztos vannak kivételek, de most nagy általánosságban beszélünk). Ez azért van, mert a japánok Önmagukkal és a környezetükkel szemben egyaránt igényesek. A szemetet például számos kategóriára bontva szelektálják, a különböző kategóriákat más-más napokon szállítják el.
• Ha betegek például fehér maszkot viselnek, hogy ne fertözzék meg a körülöttük lévöket.
• A borravaló adása mondjuk egy étteremben sértésnek számít, de kivétel itt is van, ezért legjobb a helyiektől érdeklődni, hogy mikor és hol lehet borravalót adni (pl.vmilyen szolgáltatás kapcsán).
• Szeretik a kemény munkáról, a lemondásról, az önfeláldozásról szóló történeteket, elutasítják a túlzott magabiztosságot, az erőszakos fellépést, a túlzott határozottságot, a magyarázkodást, az önsajnáltatást.
• Elítélik a szerénytelenséget, és azt aki önmagát, a hazáját, a környezetét, saját teljesítményét dicséri, de elismerik, ha valaki méltósággal viseli a kudarcot. Szeretnek fényképezni, jegyzetelni, ezért célszerű, ha városnézés alkalmával minél több számadat jut a tudomásukra.
• A japán kultúra az udvariasság köré épül. A nyelv és a kulturális etikett nem teszi lehetővé a normáktól való eltérést. Így például a japánok gyakran kérnek elnézést, すみません “szumimaszen”, azaz bocsánat.
• Ha Japánban jársz mindenképpen érdemes az orrfújást nyilvános helyen elkerülni, mert visszataszítónak tartják és nagy illetlenségnek tartják. Ellenben a szipogás teljesen elfogadott, ezt gyakran csinálják is. Ha mégis szeretnél orrot fújni, tedd azt elvonulva, papírzsebkendőbe fújva, melyet csak 1x használj és ne tégy használtan zsebre! Illetve ha látsz valakit szipogni, taknyot vissza szívni, ne ajánlj fel zsebkendőt.
• Az ujjal mutogatás fenyegetést fejez ki a japán metakommunikációban, épp ezért kerülni kell ennek használatát.
• Közlekedési eszközön nem szabad telefonálni, hiszen az akár zavarhat valaki mást. A tömegközlekedési eszközökön ezért a legtöbb japán vagy alszik, vagy a mobilját nyomogatva csendben bonyolítja a mindennapos kommunikációját.
• Bárhova is utazol, illik ajándékot vinni. A legjobb, ha előre érdeklődsz, hogy hova utazol és kik lehetnek a vendéglátók között, majd mindenkit meglepsz valami aprósággal.
• Nyilvános helyen nem elfogadott a férfi-női (testi) érintkezés.

Mi történik akkor, ha meghívást kapunk valaki otthonába?

A japánok ritkán hívnak vendégeket a saját házhoz, vagy lakásba. Nagy megtiszteltetésnek számít, ha valakit mégis meghívnak. Ha külföldi, akkor főleg! Inkább éttermekben találkoznak üzleti partnereikkel, ismerőseikkel, barátaikkal.

Ha vendégségbe megyünk, a házba cipővel belépni illetlenség. Lábbelinket az erre a célra létesített előtérben (genkan) kell hagyni, és az odakészített papucsot kell felhúzni. A hagyományos japán lakások padlója tatamival, vagyis gyékényborítással használatos. Tatamis padlóra csak mezitláb, vagy zokniban lehet lépni! Az illemhelységbe való belépéskor vegyük le a papucsot és tegyük az ajtó elé! S csak az erre a célra rendszeresített papucsot használjuk. Illik ajándékot vinni magunkkal. Nem illik látványosan körbe nézni a házban, benyitni valahova (ami nálunk sem illendő, ugyebár). A vacsora, és sokszor a reggeli is nagy gonddal elkészített helyi specialitás. Sértésnek számít nem megenni az ételt, vagy mást kérni helyette! A hagyományos japán reggeli rizsből, sült halból szójabab levesből és néhány helyi specialitásból áll. Az étkezés előtt illik azt mondani “itadakimasu”- “alázatosan magamhoz veszem”. Ha ízlik az étel, lehet belőle még egyszer kérni. A képen egy tatamis szoba látható.

A japán WC-ről

Vannak otthonok, ahol hagyományos japán wc-t találunk: egy lyukat a földön, mely fölött guggolva végezhetjük el dolgunkat. (kicsit hasonlít a régi pottyantós illemhelyekre, persze modern elvezetéssel, modern kivitelben). Persze vannak nyugati típusó WC-k is, az otthonok jelentős többségében (a statisztikia hivatal egy adatában 55-60 % körül tehető az arányuk). Elsőre pont úgy néz ki, mint nálunk itthon, de mint tudjuk, az ördög a részletekben bújik el. Nyugati ember legyen a talpán az, aki képes a wc ülőke high-tech programján első látásra kiigazodni. Létezik ugyanis funkció arra, hogy a wc ülőkét felmelegítse (ez utóbbi nagyon kellemes érzés), de képes hangokat is kiadni, hogy az elfedjen bizonyos más hangokat a használat során. Több féle bidé funkció is használható a minél kellemesebb alváz mosásra, így megkülönböztetünk a lágy zuhanytól egészen a teljes alváz kiterjedt tisztítására alkalmas vízsugarat különböző erősségben. Sőt ennek a területnek a szárító funkcióját is, amely egy lágy szellő jellegű kifújás az ülőke egy bizonyos részéből. Van WC ülőke, amely masszázs funkcióval van ellátva, jelentsen ez bármit is…illetve a dezodoráló/ illatosító funkció is gyakran be van építvet. Hogy ne legyen könnyű dolgunk, ezek a funkciók elsősorban japánul szerepelnek rajta. Ha úgy érezzük elvesztünk, nincs ok az aggodalomra, az esetek többségében megtaláljuk a nálunk hazsnált wc papírt is.

A wc gyűjtő neve a “toire” (トイレ) az angol „toilet” szóból, amely nemcsak a WC-re, de magára a helyszínre is utal. Hogy ne legyen egyszerű dolgunk, itt jegyezzük meg rögtön ennek szép elnevezését is, az “otearai”-t (お手洗い), amely szó szerint a kéz mosását jelenti. A nálunk használt mosdó kifejezés a japán nyelvben a kesóshicu/ keshoushitsu (化粧室).  Van még egy elnevezés, amelyet ugyan tankönyvben már láttam, de mindennapi használatban még nem hallottam: a bendzso (便所). Ez szó szerint a kényelem helye, ami a “ben”- 便 –kényelem és a “dzso”- 所- hely kanjik összetételéből ered. Ennek a szónak az összetétele is mutatja, hogy a japán nyelv valójában milyen logikus. Ha szeretnéd ezt a szót beépíteni a szótáradba (hogy növeld a felesleges szavaid listáját- ugyanis ezt a szót kb.a gyerekek használják, akkor asszociálj rá úgy, hogy az okos telefonok megjelenése előtt az emberek egy bendzsóval (tudod, az a kis gitár) jártak a wc-re, hogy szórakoztassák magukat). És ha már ennyire bele mentünk a wc-kbe, akkor még három szó, amit talán érdemes tudni: a 1) földbe beépített víztartály a “benki” (便器, itt a 器/ ki a tároló, vagy az eszköz),  2) a “benza” (便座, itt a 座/za az ülés) a vécéülőke. Végül 3) az éjjeli edény (gyerek bili vagy a kórházban/ idősek ápolásakor használt) az “omaru” (御虎子).

Végezetül egy vices info: a Japán WC Egyesület (mert ilyen is van!) November 10-én ünnepli nem hivatalosan a WC-napot. Mindezt azért, mert számokkal kiírva nov.10.: 11.10 (hónap, nap). Azokra pedig rá lehet húzni a japán nyelvben az “ii-to”(ire) olvasatot, amely aztán „Jó vécé” napot jelenti. Japánban nagyon sok mindennek napja van, ha már novemberben vagyunk, November 11.-e, tehát 11.11.-e a Pocky napja, hiszen a négy egy-es egymás mellett négy darab egymás mellé állított Pocky édességre emlékeztet.

Üzleti életről és találkozásokról

 A szigorú munkaerkölcs hagyományosan rányomja a bélyegét a japánokra. A hivatalok 9-től délután 5-ig tartanak nyitva, szombaton is délig legtöbb helyen dolgoznak. Angolul sok ember beszél, azonban a japános angolt használja.

A japán nép erősen bizonytalanság kerülő és a hosszú távú orientáció jellemző Japánra. A dolgozók részvétele a valódi döntések meghozatalában a japán vállalati kultúra egyik sajátossága. Magas a szervezettség a vállalaton belül, de szigorú hivatali hierarchia figyelhető meg. A munka életben is megvetik a magabiztosságot, az erőszakos fellépést, a túlzott határozottságot. A japán férfiak szinte egész életükben a karrierre koncentrálnak, céljuk egy magas társadalmi pozíció betöltése, valamint a mindennapi megélhetés és anyagi jólét megteremtése családjuk számára. Óriási munkabírásuk van, sokszor elébe mennek a dolgoknak. Az emberek életét takarékosság jellemzi, nincsenek juttatások a fizetésen túl. A 6 napos munkahét a jellemző és a munkában a csoportérdekek a dominálóak. A csoportokon belül a hierarchia illetve a fölérendeltség érvényesül (senpai-kohai viszony). A magánélet nem igazán különül el a vállalati munkától, gyakori a munka utáni közös ivászat, a bizonyos “nomikai”, ahol a közös munka, ötletelés tovább folytatódik. A dolgozók hatalmas termekben együtt dolgoznak, s a vezető szintén közöttük foglal helyet egy olyan helyen, ahol mindenkit lát.

A családban és a munkahelyen is az időseknek jár a legnagyobb tisztelet. Míg a családban az apáé a döntő szó, addig a munkahelyen általában a vezetői pozíciókat idősek töltik be. Ő koruknak és a cégnél eltöltött éveknek köszönhetően foglalják el helyüket a vállalaton belül.

Az üzleti életben tapasztalt hosszútávra irányuló kapcsolatok, együttműködések kialakítása a jellemző, ezért is fontos hangsúlyt fektetnek a kapcsolatok folyamatos ápolására.

Japánban a kollektivizmus figyelhető meg. Így a csoportmunka és cég minden fölé helyezése elvárt. Sokszor a heti 50 munkaóra sem szokatlan, de előfordulhat ennél több is. A “zangyou” vagy a túlóra nagyon gyakori.

A japánok nem szeretnek gyorsan, vagy akár hirtelen dönteni és gyors változásokba sem mennek bele szívesen, megfontoltak és gyakorlatiasak. Különböző magas technológiák kifejlesztésére törekednek, melyek a természet okozta bizonytalanság csökkentésére szolgálnak, illetve az életet könnyítik meg számos területen.

A csoport összetartása nagyon erős és a csoportérdek gyakran felülírja az egyéni érdeket is, valamint  a vállalat iránti lojalitás is igen nagy. Ezért a szervezeti életben a feladatokat sokkal inkább adják a csoportnak, mint egyéneknek.

A japán partner megszólításoknál igyekezzünk minél teljesebb ranggal szólítani partnerünket, de a magunk rangját ne mondjuk ki. Ha üzleti partnerünk középvezető vagy ennél magasabb rangú, neve elé feltétlenül jár a “sama” (“úr, úrnő”) vagy a “sensei” (szó szerint “tanár”, de sokan használják ezt a megszólítást, pl. az orvosok vagy a politikusok közül is).

A japánok soha nem mondanak ellent, ehelyett homályos válaszokat adnak. Határozott véleményt nem illik kimondani, helyette úgy illik megfogalmazni azt, hogy egy kis kétséget is bele vigyünk a mondandónkba. Ezért a japán társalgás jellegzetessége az “igenlő tagadás”: ha egy keresett áru nincs az üzletben, a kereskedő válasza: “igen, nincs”. Tehát egy japán nem mond egyértelműen nemet. Ennek oka, hogy nem szívesen mondanak ellent, helyette homályos mondatokkal próbálják kivágni magukat elkerülve a szégyent. Így például, ha valaki valamilyen információ után érdeklődik és a kérdezőnek esetleg fogalma nincs arról, hogy mit mondjon, akkor sem fogja udvariatlanul elutasítani a kérdezőt. Addig mosolyog és hajolgat, amíg Te rá nem jössz, hogy ez zsákutca, s végül neked kell kihátrálni a szituációból.  Ha valamit nem értenek, nem biztos, hogy visszakérdeznek. Ezért van az, hogy egy egy kérdést sokszor körbe járják. Egyedül nem hoznak döntést, csoportosan tárgyalnak, közben gyakran konzultálnak.

A felettes véleményét kétségbe vonni pedig szentség törés. Az érzelmek kimutatása szintén nem illendő. A nagyon széles mosoly a zavart, az elfogódottságot, a mérget leplezi el.

Az üzleti ajándék fontos. Azt a tárgyalást követően adjuk át, mindig szépen becsomagolva. A kapott ajándékot nem illik helyben kibontani, de írásban feltétlenül meg kell köszönnünk.

Az üzleti öltözködés teljesen hagyományos: öltöny, nyakkendő, világos, lehetőleg fehér ing. A nők igyekeznek nőiesen, de nem kihívóan öltözködni. Mivel az üzleti életben minden japán hasonlóan öltözködik, ezért apró részletekkel próbálják megkülönböztetni egymást, így a kiegészítők értéke, vagy a viselt ruhák márkája nagyban eltérő lehet.

Mivel Japán a férfiak országa, a nőknek igen visszafogottan kell megjelenni. A konzervatív öltözködés, a kosztüm elfogadott, amennyiben a szoknya hosszabb vagy a térddel azonos hosszúságú. A nadrágkosztüm az üzleti életben nem tiltott, de nem is ajánlott. Nem kelt jó benyomást a mélyen dekoltált blúz, vagy a látható vállak. A szerény smink a kívánatos. A cipő zárt és alacsony sarkú.

Hogyan tárgyaljunk a japán partnerekkel

A különböző kultúrák képviselői közötti üzleti tárgyalások sikerének fontos feltétele a megfelelő viselkedéskultúra. Vannak íratlan illemszabályok, amit ajánlatos betartani. A japánok felkészülten és sokoldalú tájékozottsággal ülnek le tárgyalni. A tárgyalási módszerük aprólékos, lassú, de céltudatos és célratörő. Vicceket ne meséljünk, humorérzékük más jellegű. Tabu téma: a pénz, a kereset.

A köszöntést sokszor a névjegy cseréje előzi meg, ugyanis annak kell mélyebben hajolni, aki az alacsonyabb rangú. Ez feltétlenül fontos szabály. Ha megérkezünk, pár másodpercet várjunk, és ha a partnerünk meghajlással üdvözöl, úgy, ha kézfogással, akkor mi is tegyük ezt ugyanúgy! Fontos, hogy ha többen megyünk, mindig a főnökünk lépjen be előre, és ő fogjon kezet először a fogadó delegáció vezetőjével!

Gyakran előfordul, hogy alacsonyabb rangú a házigazdánk, ám ők készítik elő a tárgyalásokat a döntésig. A döntés mindig időigényes. Érdekesség az, hogy a tapasztalat azt mutatja: a legfelső vezetővel történő találkozás nem mindig a legjobb változat; a döntések ugyanis a középvezetői szinten születnek.

Ha bármilyen okból konfliktus alakul ki, az üzleti tárgyalásaink nagyon megakadhatnak, sőt, meg is szakadhatnak. A japánok a harmóniára törekednek (legalábbis kifelé), komolytalanná és veszélyessé válhat az a partner, aki előttük vitatkozik munkatársával. Ha vitás kérdés merül fel, akkor próbáljuk japán partnerünkkel ezt párbeszédes formában feloldani!

Ha japán partnerünk elhallgat, ez legtöbbször azt jelenti, hogy számára nem elfogadható információkat hallott. A tárgyalások nagyon elhúzódhatnak, sürgetni azonban nem szabad, a döntés mindig időigényes (talán pont azért, nehogy tévedjenek).

Az üdvözlés

Az üdvözlésnek fontos szerepe van a japán kulturális etikettben. Első találkozásnál a “hajimemashite” -vel illik köszönteni, ami annyit tesz tesz: “örülök, hogy találkoztunk!”, de valójában olyasmit jelent, hogy “előszőr találkozunk”. Gyakori a “Yoroshiku onegai shimasu” használata a bemutatkozás után, ennek jelentése körülbelül az, hogy “légy jó velem, (én is az leszek veled)”. Bemutatkozáskor a japánok fejet hajtanak, de nekünk már a kezüket is nyújtják. A határozott erejű kézfogás nem jellemző. Mint az sem, hogy beszélgetés közben a szemünkbe nézzenek, ők ezt kerülik. Ha mosolyognak, az azt is jelentheti, hogy zavarban vannak, ezért ezt jó nem félre érteni. Emellett a bemutatkozás elengedhetetlen kelléke a névjegykártya, amelyet a bemutatkozáskor illik átadni, így a másik fél megtudja a partner pontos nevét, beosztását. Két kézzel adjuk oda és vesszük át, kis meghajlás kíséretében. Érdemes azt röviden, de láthatóan tanulmányozni. Ha el kell tennünk, tegyük el gondosan úgy, hogy látható legyen a másiknak, hogy számunkra fontos a partner névjegye.

Ha belépünk valahova (főleg otthonoknál), illik azt mondani, hogy “ojama shimasu”, vagyis “most zavarni fogok”. Ugyanezt távozáskor: “ojama shimashita”/ “zavartam” kifejezéssel illik elköszönni. Az általános üdvözlés az “ohayō gozaimasu” vagy: Jó reggelt! Ha aznap még nem találkoztál az illetővel bármikor köszöntheted így, ezen régen meg is lepődtem, amikor érkező, délután dolgozó munkatársaim ohayou-val köszöntöttek. Gyakori köszöntési mód a “konnichiwa”, vagyis a “Jó napot!”, valamint a “konbanwa”, vagyis “Jó estét!”. Este “oyasumi nasai”-al bűcsűzunk, vagyis “Jó éjszakát!”

A meghajlásról

A meghajlás a japán üdvözlési szokás elengedhetetlen része. Ez az úgynevezett yumi. Elsőre nem tűnik nehéznek, azonban komplex szabályrendszere  van, mely rendkívül szerteágazó,nekem például az egyetemen is tanították. Ez a tradicionális üdvözlési forma alázatosságot és a másik iránti tiszteletet jelképezi azzal, hogy a meghajlás során a fej a másik fél lelkével kerül egy síkba. A japán nép egy szigorú hierarchikus társadalom, ahol a meghajlás időzítése, mélysége és időtartama a másik személy rangja előtti tiszteletet fejezi ki. A legtöbb nyugati ember például nem is gondolná, hogy a nők és a férfiak meghajlása különböző. Míg a nők a meghajlás közben kezeiket a combjukon pihentetik, (összeérő újjal ráteszik a tenyerüket a comjukra és lassan meghajolnak) addig a férfiak esetében a vigyázzálláshoz hasonló módon a kezek a comb mellett van, lassan meghajolva. A meghajlás formája és módja függ a kortól és a társadalmi rangtól is. A meghajlás mértéke és hossza is a tisztelet kifejezésének formája. A meghajlást illik viszonozni, elmulasztása illetlenségnek, akár sértésnek is számít. Meghajlással üdvözlünk valaki, de így mondhatunk köszönetet, kérhetünk elnézést, fejezhetünk ki tiszteletet. Míg a meghajlás az élet szerves része, a kézfogás annál ritkább.

Az ajándékozásról

Az ajándékozás kultúrájának nagy hagyományai vannak Japánban.  A nyár közepén “ochugen vagy év közepi” és az év végén “oseibo vagy év végi” ajándék. Ez a félévenkénti ajándékvásárlás társadalmi kötelezettség például a rokonok, orvosok, tanárok, mesterek, vezetők felé, mely sok japán számára nagy stresszel jár, azonban a japán kereskedelem nagyban épít rá.

Régen az volt a szokás, hogy váratlanul adták át ezeket az ajándékokat, hosszas hajlongás közepette. Ma többnyire az áruházak és csomagküldő szolgáltatások segítségével fejezik ki a hálájukat az illető felé. Az ajándékozás gesztusa inkább formai, nem az ajándék értékén van a hangsúly. Ezért praktikus használati cikkek, személytelen dolgok szoktak ezek lenni, amelyeknél a csomagolásnak kiemelt szerepe van. Minél díszesebb, annál job.

Az ajándékot nem szabad az ajándékozó szeme láttára kibontani. Ajándékot nem elfogadni udvariatlanság, és minden esetben illik is azt viszonozni. Így könnyen bele kerülhetünk egy ördögi körbe, ami mindkét fél számára terhet jelent. Két kézzel illik átadni és átvenni az ajándékot és fontos, ajándékból 4 darabot nem illik adni, hiszen a 4-es kanji olvasata a shi, amely a halál kanjijának az olvasata is egyben. A kilences számot is érdemes kerülni, hiszen a „fájdalom” szó egyik olvasata, a  „ku” megyegyezik a 9 kanjijának olvasatával. Japánban például, kiváltképp a kórházakban, nincs negyedik emelet vagy szobaszám, hiszen senki nem akar meghalni.

És ha már ajándékozásról beszélünk, nem szabad elfeledkeznünk a hagyományos japán ajándék csomagolásról, a furoshikiről sem. Az ajándék csomagolás egy környezetbarát, elegáns módja, amely sokszor az ajándék részét képezi.