004369911060985

Mindenki számára ismeretes, hogy a japánok belehalnak a munkába. Erre külön szavuk is van: karoushi, amikor a rengeteg túlóra miatt gyakorlatilag a halálba hajtják magukat. Egész munkahelyi kultúra épült a japán önfeláldozásra, amelynek fókuszában a feladat és a főnök áll. Az élethosszig tartó foglalkoztatás Japánban nem csupán vízió: sararímanok (salary man) tömege dolgozik éjt-nappallá téve egész életében általában ugyanazon a munkahelyen, hogy a végén gyomorrákban, szívinfarktusban vagy öngyilkosság révén érjen véget az életük. 

Főleg a férfiakat érinti ez a probléma, és azon belül is az egyetemet végzett fehérgallérosokat, akiktől elvárják a teljes lojalitást és a több mint 60 órás heti munkavégzést. Rajtuk kívül megkülönböztetik az úgynevezett kékgalléros munkavállalókat is, akik alacsonyabb végzettségűek, és “csak” 40 órát kell egy héten dolgozniuk.

Shuushinkoyou (終身雇用) – az élethosszig tartó foglalkoztatás és jellemzői

Japánban a tanév is tavasszal indul, így a cégek is általában április elsejével vesznek fel alkalmazottakat, évente egyszer. Nem probléma, ha olyan helyre pályázik valaki, ami a végzettségének nem felel meg, mert a japán szervezetek nagy gondot fordítanak a cégen belüli tréningekre.

Létezik az úgynevezett kettős vágányú rendszer, melynek keretein belül kétféle pozíciót különböztetnek meg: karriercélú és nem karriercélú feladatkörök. Utóbbira jellemzően nőket és alacsonyabb iskolai végzettségűeket vesznek fel. Sajnos ez azt is jelenti, hogy ezekből a pozíciókból nem valószínű, hogy szintet léphet a munkavállaló.

Jellemző a japán cégeknél, hogy évente egyszer legalább áthelyezik a munkavállalókat másik részlegre, másik városba. Ezzel a rotációval biztosítják a változatos munkavégzést.

A rotáció mellett mindig vannak egyszemélyes megbízások is, amikor az egyik munkavállalót külföldre küldi a szervezet tapasztalatot gyűjteni. 

A cégvezetők, főnökök számára szinte kötelező, hogy saját költségén akár napi szinten meghívja beosztottait italozni vagy ebédelni, vacsorázni. Ennek egyrészt a beosztottak felé történő köszönetnyilvánítás a motivációja, másrészt a csoportkohézió erősítése. Aki kimarad ebből, másnap nem fognak rá jó szemmel nézni.

A szervezeteknél elvárás a túlóra. Ezt néhol kifizetik, néhol nem. Ehhez kapcsolódik az a jelenség is, hogy amíg a főnök nem áll fel az asztalától, addig a beosztott sem mehet haza. Manapság a túlóra a sok haláleset miatt árnyaltabb lett, és a kormány megállapított egy túlórakeretet, amely fölé nem mehetnek a munkaadók. 

Léteznek szerződésben megállapított szabadnapok, de ezzel kevesen élnek. A kötelezőket általában kiveszik, de mindig marad a keretből év végére. Japánban ráadásul nem létezik a fizetett betegszabadság fogalma, így a saját szabadnapjaiból kell beáldoznia annak, akit ledönt a lábáról valamilyen betegség. 

Szerencsére a fent vázolt jellemzők egy része már változóban van, ugyanis a japánok is rájöttek, hogy az amúgy is gyors tempóban öregedő társadalom számára nem jó út, ha a még munkaképes állampolgárok is halálra dolgozzák magukat. A változást persze nem mindenki viseli rugalmasan, de egyre jellemzőbb a fiatalok körében az a trend, hogy már nem egy munkahelyen szeretnének megöregedni, a munka mellett pedig élni is szeretnének.

Forrás:
https://www.hibiki.hu/2021/01/18/a-hagyomanyos-japan-munkakultura-es-munkahelyi-etika/

Kiemelt kép: Pinterest