Japán távolsága az ázsiai kontinenstől kulcsfontosságú, elég közel fekszik a kontinenshez ahhoz, hogy érvényesüljenek a kulturális hatások, de elég távol ahhoz, hogy a kontinenst érintő eseményeknek Japán ne legyen közvetlenül kitéve. A Japánban fogyasztott élelmiszerek jelentős hányada Ázsiából származik, amelyek idővel számos változáson estek át az elszigeteltség, a környezet, a termékeny vulkanikus talaj, a monszun és a mesterséges öntözés hatására.
Japán egy vulkanikus szigetcsoport, amely 2400 km hosszan nyúlik észak-déli irányban, Ázsia csendes-óceáni partvidékén. 80%-át meredek, erdővel borított hegyvonulatok alkotják, amelyek végigfutnak a négy fő szigeten. Ezek fentről lefelé haladva: Hokkaidō (北海道, magyarul: Hokkaidó), Honshū (本州, magyarul: Honshú), Shikoku (四国) és Kyūshū (九州, magyarul:Kjúshú).
A japán életet kialakító tényezőket a folyók által körül ölelt völgyek, a hegyek és a tenger fontossága határozza meg. A termékeny folyóvölgyekben az idők során hatékony földművelés alakult ki. A japán történelmet nagymértékben meghatározta a megművelhető termő területek léte, hiszen azok egyben fontos útvonalát képezték a Kasai régió úthálózatának. E területen fekszik a Yamato síkság, amely a japán civilizáció bölcsője és ahol kifejlődött a Kiotói császári udvartartás kifinomult élete. A szárazfölddel körülvett Kiotó a nyolcadik és a tizenkilencedik század között Japán kulturális és igazgatási fővárosa volt. Mivel Kiotó viszonylag messze fekszik a tengerparttól, ezért a gasztronómia meghatározó élelmiszer-alapanyagai között elsősorban a jó minőségű zöldségek és a folyami halak voltak jellemzőek. A térség másik jelentős városának gasztronómiája, az Oszakai konyhaművészet híres volt feltűnő fényűzéséről, melyet többnyire a gazdag kereskedők és üzletemberek vettek igénybe. A keletre fekvő Kantó tartomány területén elterülő síkságok lehetővé tették az öntözéses mezőgazdaság kifejlődését és a szárazfölddel körülvett öblök alkalmasak voltak a halászatra. Itt egy jelentéktelennek tűnő halászfalú, Edo lett a tizenhetedik századra Japán politikai központja. A tizennyolcadik szádban Edo (mai nevén: Tokió) a világ egyik legnagyobb városává nőtte ki magát. A mezőgazdaságnak és a halászatnak köszönhetően Edo-ban alakult ki, amit ma tipikus „Japán konyhának „nevezünk. Az Edo sushi, amely egyike volt a helyi ételkülönlegességeknek, ma már világszerte a japán konyha legismertebb fogása. Kansai és Kantó között fekvő termékeny vízparti síkság (mai nevén: Nagoja) szintén fontos kulináris központnak számít hínár ültetvényei miatt.[1] Japán hegyei a nép számára félelmetes akadályok, a mítoszok és legendák szülőhelyei voltak a történelem során. Az erdővel borított hegyoldalak értékes élelmiszerek lelőhelyei voltak, mint gombák, vad zöldségek-gyümölcsök, gyökerek, amelyeket kollektíven szanszainek neveznek. A hegyek egyben az istenek lakhelye is volt, ezért az onnan származó ételeket a mai napig is nagy tisztelet övezi. Továbbá a hegyek nem csak a különböző igazgatási területek, hanem egyben a területek gasztronómiai sajátosságai között is természetes akadályként szolgáltak.
Japán négy éghajlati zónában fekszik, amelynek köszönhetően mérsékelt jól elkülönülő évszakok jellemzik. A nyarak melegek és párásak, míg a télen a hegyeket és az alföldeket – kiemelten Hokkaidō és Honshū területeit – az év felében hó borírtja. A tavasz eljövetelét a március-áprilisban megjelenő zöld rügyek és virágok jelzik. A tavasz a monszun időszak kezdetével ér véget és májustól júliusig tart. Ez az időszak létfontosságú Japán fő terményének, a rizsnek növekedésében. A nyár októberben ér véget, amikor is a hőmérséklet fokozatos lehűlése után beköszönt a száraz évszak. A száraz évszak januárban az első havazás kezdetével fejeződik be. Az évszakok változása a mezőgazdasági termények növekedése mellett a tengeri élővilág szempontjából is jelentősek. Bizonyos halfajok csak az évszakok változásával jelennek meg.
A Japán-szigetek a harmadidőszak során a többszöri lemez-alátolódást követő lépcsős süllyedéssel különült el a kontinenstől. A kontinens és Japán között a Japán tenger található, amely igen gazdag élővilágban, ezért a Japán egyik legnagyobb élelem forrása is egyben. A szigeteket hegyvonulatok övezik, keleten hirtelen szakad le a Csendes-óceán felé, a hosszan elnyúló mélytengeri Japán-árok felé (10 680 m). Japánt középen hosszan elnyúló törésvonal szeli ketté, e mentén ülnek a vulkánjai. Japánban 150-200 kialudt vulkán mellett, 36 aktívan működő vulkánt tartanak számon. A vulkáni utóműködés számos helyen észlelhető, sok a szolfatára (kénes kigőzölgés) és a melegvizű hévforrás is, nem véletlen, hogy Japánban a fürdő kultúra nagy hagyományoknak örvend. Legismertebb vulkáni hegye a Fuji ( 富士山, Fuji-san), a szigetek legmagasabb pontja 3776 méter magas, nyáron mászható, kedvelt turista látvényosság és program.
Japán vulkáni szigetívje óceáni lemezütközéssel, a Japán-tengert is hordozó Eurázsiai-lemez és északon a Pacifikus-lemez, míg délen a Fülöp-lemez ütközésével képződő vulkáni tevékenységgel – alakult ki.
A legjelentősebb síkvidéke a Kantō-alföld, Tokió körül. Ezt az alföldet Japán legnagyobb kiterjedésű magashegyvidéke, a Japán-Alpok övezi.
Az ország területe aktív földrengés-zónában van, gyakorlatilag mindennap mérhetőek kisebb földlökések – évente mintegy ötezer gyengébb földrengést észlelnek – de 6-8 évenként néhány erősen romboló hatású is kipattan. A földrengések tengerrengéseket is előidéznek. Ezek a tengerrengések hatalmas szökőáradásokat, tsunamikat idéznek elő a tengerparti sávban (pl.: 1995-ös Nagy Hansin földrengés okozta szökőár több mint 6400 ember halálát okozta, legutóbb pedig 2011-ben volt egy 9-es erősségő földrengés, amelyet egy nukleáris katasztrófa követette Fukushimánál).
A Japán-hegyvidék
Az ország kb. 2/3-a erdővel borított, meredek lejtővel határolt hegyvidéke. A hegyvidéki megtelepedést hátráltatják a kedvezőtlen tényezők: a gyakori földrengés, a szélsőséges időjárás, a gyenge talaj és az esőzések által okozott földcsuszamlások. A hegyvidék nagy része így alkalmatlan a mezőgazdasági művelésre. Ásványkincsben is szegény a terület, a ritkán lakott vidéken a lakosság a hegyek gyors és bővizű folyóinak energiáját hasznosítja, de ez sem elegendő az ország áramszükségletének biztosítására (a hiányzó elektromos energiát atomerőműveiben termeli meg).
A halak és a tengeri termékek fontos részét képezik a japán történelemnek és konyhaművészetnek. A seto-nai kai (瀬戸内海, Japán belső tengere, magyarul ejstd: szeto-n) egyik oldalról a Japán-tengerhez és három keskeny szoroson a Csendes-óceánhoz kapcsolódik. Az itt található öblök és szigetek számos japán legenda és helyi ételkülönlegesség szülőhelye volt. A seto belső tenger nem csak a tengeri fajokban való gazdagsága miatt fontos, hanem útvonalként is szolgált a különböző eszmék és ételek terjedésének.[2] Nagyjából 3000 kisebb sziget kapcsolódik ehhez a térséghez és ez az egyik legelső Nemzeti Park, amelyet Japánban létre hoztak az 1930-as években.
Mesélünk a japán gasztronómiáról bővebben is, ezért olvasd továbbra is bejegyzéseinket! Ha pedig szeretnél megkóstolni japán ételeket, édességeket vagy üdítőket, akkor nézegesd meg lentebb kínálatunkat!
Pápa Gábor, Kertész Alexandra
Kép: Pixabay
[1] Michael Ashkenazi, Jeanne Jacob (2003) Food Culture in Japan (Food Culture around the World), Greenwood Press (Greenwood Publishing Group Inc.), Westpoint, USA
[2] Michael Ashkenazi, Jeanne Jacob (2003) Food Culture in Japan (Food Culture around the World), Greenwood Press (Greenwood Publishing Group Inc.), Westpoint, USA
