Ez a szokás más kultúrából származó emberek számára furcsa lehet, de a japán diákoknak teljesen természetes. Nem pénz, vagy megfelelő személyzet híján kapják ezt feladatként a gyerekek. Nevelési célzattal vezették be.

 A tevékenység alapja egy buddhista tanítás, amely a tisztán tartott környezet és test fontosságára hívja fel a figyelmet. Részét képezi a diákok iskolai képzésének, ezzel fejlesztik a személyiségüket és tanítják meg őket arra, már egészen az elemi iskolától, hogy felelősségteljesek legyenek és figyeljenek oda környezetükre. Arról nem is beszélve, hogy ezáltal kevesebbet is szemetelnek, hiszen tudják, hogy később rájuk vár a feltakarítása.

Mit is kell pontosan megcsinálniuk? A tanteremtől kezdve, a folyosón át, a mosdókig minden be van osztva a diákok között. A beosztásokat a tanárok készítik el, így mindenki tudja mi a dolga. Felsepernek, felmosnak és portalanítanak. A mosdók tisztítása csak az elemi iskola után válik a feladat részévé. Az idősebb diákokat gyakran a fiatalabbak mellé osztják be, hogy példát mutassanak.

Az iskolák tisztán tartása érdekében mindenkinek kötelező váltócipőt használnia, mikor belép az épületbe.

Ezzel a programmal a gyermekekből olyan felnőtteket nevelnek, akik nagyobb tisztelettel vannak a környezetük iránt. Mindemellett azt is megtanulják, hogy ez nem csak egy munka, hanem mindenkinek az érdeke is. És hogy ez a valóságban hogy zajlik? Egyszer volt alkalmam egy általános iskolába ellátogatni, ahol a takarítás tényleg a nap részét képezte. A gyerekeknek meg volt adva, hogy hol kell rendet tenniük. Hatékonyan és gyorsan takarították ki az osztály termet és folyosókat, külön termeket. Meglepő volt számomra, hogy mindenki tudta, mi volt a dolga, nem volt nyafogás, egy elégedetlen szót nem hallottam tulajdonképpen. Sok munkájuk nem volt, hamar és hatékonyan végeztek mindennel, valószínűleg azért is, mert ez a mindennapjaik része, így nem koszolódnak be annyira a dolgok, féleg mert vigyáznak is a környezetükre. Aranyos volt látni, hogy a takarítási idő utolsó perceiben hogy huncutkodtak a kis diákok, hogy a munka végét elcsalják. Persze most arról a három kislányról beszélek, akik mellé én voltam beosztva, hogy együtt takarítsunk. Hát mit mondjak: a gyerekek azok mindenhol gyerekek a játékosságukkal és a kis huncutkodásukkal együtt.

Öröm volt utána a makulátlan rendben végig sétálni és csak reméltem, hogy egyszer, ha nekem is gyerekeim lesznek, sikerül egy ilyen fajta, a rendhez és a házmunkához való hozzáállást a mindennapok részévé tenni. Most, hogy anya vagyok és erre vissza gondolok azt kell hogy önironikusan mondjam: küzdök, mint dsiznó a jégen! Ugyan a gyerekek is részt vesznek itthon a házimunkában, de azért a „jajj, most ne”, „majd később”, „had játszak inkább még!” gyakorta elhangzó mondatok. kivéve a 16 hónaposomat: neki játék a segítés…még!… de jobban megy a szétpakolás.