004369911060985

Japán népessége 127.937.000 főre tehető, amelynek 99%-át a japán nemzetiségűek teszik ki. A lakosság 66,6%-a nagyvárosokban él, azonban korábban, a huszadik századig a lakosság többsége vidéken élt. Napjainkban a lakosság mindössze 5%-a dolgozik a mezőgazdaságban.

Shirakawago (Pixabay)

A modern japán családok kicsik, átlagosan 1,5 azaz 1 vagy maximum 2 gyermek születik családonként. A lakosság nagy része a magyarországi viszonyokhoz képest kis területeken zsúfolódik össze. Egy átlagos lakás 3 helységből áll. Két helyiséget alvásra és tanulásra, egyet főzésre és étkezésre használnak. A tradicionális japán konyhákat mostanra már kiszorított a praktikusabb, nyugati stílusú konyhai berendezés.[1]

A japán konyhaművészetet és az ételhez való hozzáállást a történelmi tapasztalatok és a vallási ideológiák kombinációi alakították. Az ételkészítési és étkezési szabályok számos irodalmi műben fellelhetőek. Az ünnepi szertartásokban és a mindennapi gyakorlatokban egyaránt jelentős szerepe van az ételnek, legyen az hazai vagy külföldi.

Az történelem folyamán a föld termékenysége ellenére Japánt mindig is fenyegette az éhínség. Polgárháborúk, természeti katasztrófák, tűzvészek és tájfunok pusztították el a terményeket. A modern időkben az éhínség pusztán rossz emléknek tűnik, a japán gyerekeket manapság is arra tanítják, hogy egyék meg az utolsó falat rizst is. Az idős generáció a mai napig is a maradék rizst, a teájukból visszamaradt zaccal együtt isszák meg. E szokásból egy ételfajta is kifejlődött az idők folyamán: teával összekevert főtt rizs, zöldségekkel (ochazuke).

Hazánkhoz hasonlóan, Japánban is számos ünnep és vallási eseményt ünnepelnek meg az év folyamán. Ahhoz, hogy megértsük ezen események és az ételek között kapcsolatot, fontos megismernünk az ember és az istenek közötti kapcsolatot, amely az ünneplés által jön létre. Az ősi japán teológiai gondolkodás szerint az istenek és az emberek egy nagy családot alkotnak. A közös étkezések pedig a legtöbb családnál igen jó összetartó erőnek bizonyulnak, ezért minden japán ünnep feltétele az étel és az ital, legyen az egy többfogásos étkezés vagy csak rizs egy kevés borral.

Oshōgatsu, a japán újév

Gyakorlatilag valamennyi főbb nemzeti ünnepnek megvan a maga speciális étele. Mindközül a legpazarabb fogásokat az újév alkalmával fogyasztják. Más események alkalmával is csak készítenek színpompás, különleges ételeket, amelyek közül mindegyik szimbolikus jelentőséggel bír. Az év első ünnepe az újév oshógatszu (december 31 – január 3), amely nem csak nemzeti, de egyben vallási ünnep is, kétség kívül az év legfontosabb ünnepe Japánban. December 31-én a szentélyek és a templomok számos programmal várják a hagyományos kimonóban megjelenő híveket, különösen éjfélkor, amikor megszólaltatják a templom harangját 108 alkalommal, szimbolizálva ezzel a buddhizmus által ismert 108 bűnt. Éjfél közeledtével a tradicionális kimonóban felöltözött emberek meglátogatják kedvenc kegyhelyüket vagy templomukat. Az emberek ilyenkor imádkoznak, vagy csak bámészkodnak a gazdagon megrakott fesztiváli standok között, ahol szerencsetalizmánokat és édességeket lehet kapni. Az újév alkalmával sokan látogatják meg a rokonaikat és barátaikat is. Természetesen ilyenkor az érkező vendégek megvendégelése nagyon fontos. A csak erre az alkalomra készített erőleves ozini kivételével az összes újévi fogást hidegen tálalják, mivel a fogások elkészítése legalább egy napot vesz igénybe. Az újévi fogások elkészítésénél nagy hangsúlyt fektetnek a színekre: optimális esetben az ételek piros, fehér illetve aranyszínűek. Gyakori fogásnak számít ilyenkor a halvány vörös tai hal és piros-fehér rizsből készített különleges sütemények. Ezen alkalomból természetesen a vendéglátók a legszebb étkészlet, porcelánt és díszes kosarakat használnak a tálalásra.[2]

A tradicionális újévi fogásokat speciális három-négyemeletes díszes, lakozott dobozokban tálalják, amelyeket az ünnepnek megfelelően fenyőágakat, barackvirágokat vagy bambuszlevelet ábrázoló mintákkal díszítenek, ezzel is jelezve a tavasz közeledtét és az újév beköszöntét. Maguk az ételek színe és formáik is szimbolikus jelentőséggel bírnak. Például, a piros és a fehér halpástétom pepita mintát formálnak a tálcán, amely mellé rózsaszín garnélákat helyeznek el. A kivájt belsőjű kígyóuborkát gyakran vöröses-narancssárga lazacikrával töltik meg. A díszítéshez gyakran használják ilyenkor a mandarint, amelynek a magvai a termékenységet hivatottak szimbolizálni. A pazarul díszített tálcán gyakran megjelenik az arany barnára sütött csirkemell filé, lótuszgyökérrel, taro hagymával vagy bojtorján gyökérrel, amit aranyszínű mártással öntenek le. Gyakorlatilag a variációk végtelenek, egyedül csak a képzelet és a család anyagi korlátai szabnak határt az újévi lakomának. Az újévi tálcákon a nagy odafigyeléssel elrendezett fogások szemet gyönyörködtetőek, amely minden esetben tükrözi az újév hangulatát.[3]

Hagyományosan a legfelső tálcában helyezik el a szezonális élelmiszereket: például az édes szirupban megfőzött fekete bab, amely az egészség és viszontagságoktól mentes jövő év szimbóluma. A heringikra szintén a legfelső tálcán kap helyet, a termékenységet és az életre való gyermeket, a savanyúsággal összekevert szardínia a bőséges aratást, a szelídgesztenye és az édesburgonya püré a boldog elkövetkezendő év reményét szimbolizálja. A második tálcán a tradíció szerint a tengeri ételek és vadzöldségek kapnak helyet (sansai). A marinált polip, tintahal és a grillezett makréla ugyan csak gyakori, amelyekhez ecetes vadzöldségeket körítenek. A harmadik tálcán helyezik el az ízletes alap lével, cukorral és szójaszósszal ízesített zöldségeket. A szirupban vagy szójaszószos szirupban megfőzött óriásretek, burgonya és taro gyökér szintén erre a tálcára kerül. A negyedik tálca tartalmazza a különböző párolt zöldségeket, mint a répát, bojtorjángyökeret, lótuszgyökeret és más ízes alap lében párolt zöldségeket. A negyedik tálcában uralkodó, kevésbé karakteres ízek így harmonizálnak a legfelső tálcában felhalmozott ételek édes és gazdag ízeivel. Ezen fogások elkészítése időigényes. A megfőzött aranyló ginko diókat egyenként fenyőtüskére tűzni és a répa karikákat a szilva virág formájára vágni nagy ügyességet és sok időt igényel. Ezért manapság az előre előkészített alapanyagokat és esetenként egész tálcákat is meg lehet vásárolni a magasabb színvonalú áruházakban.[4]

Talán a legfontosabb újévi fogás az ozoni. Az ozoni egy gazdag alap léből és pirított rizssüteményből készített leves, amelyet művészien vágott japán lime-al ízesítenek. Természetesen az alapanyagok régiónként, de sok esetben háztartásonként is eltérő lehet, például gyakori alapanyagnak számít a hatszög alakúra vágott halfilé és csirke hús, amely a hosszú élet szimbóluma. Sok esetben adnak hozzá tarot, halikrát, gombát, szeletelt sárgarépát, krizantém szirmokat és leveleket. Az ozoni variáció gyakorlatilag végtelenek. Ezt a rendkívül intenzív ízű leves az újévi köszöntő után egy csésze meleg szakéval fogyasztják el. A legtöbb családban éjfélkor „év végi tésztát” is fogyasztanak, amely a hosszú életet hivatott szimbolizálni. Természetesen a mai, modern Japánban a külföldi élelmiszerek is helyet kapnak az asztalon. Igen nagy népszerűségnek örvend a hideg marhasült és a különböző szendvicsek is. A kevésbé konzervatív családok a hagyományos újévi fogásokat előszeretettel egészítik ki a külföldi ételekkel.[5]

A hinamatsuri

A babák ünnepét hinamatsuri hagyományosan a harmadik hónap harmadik napján ünneplik. A fesztivál alatt a lányos családok felállítják a hina bábukat, amelyek a ház kiemelt részén, egy lépcsőzetes, vörös szőnyeggel fedett emelvényen kapnak helyet. A hina bábuk a Heian korszakbeli (794-1185) császári udvartarást (császár, császárnő, udvaroncok, zenészek és kellékei) hivatottak szimbolizálni, ennek megfelelően a bábukat rangjukhoz méltóan helyezik el a hét lépcsős emelvényen. A hinamatsuri nem csak a lányok, hanem a természet, a lélek megújulásának, illetve a megtisztulás és balszerencse távoltartásának az ünnepe is. A fesztivál neve valószínűleg a hiina, egy Heian korszakbeli (794-1185) játékból származik, ahol babákkal és babaházzal próbálták a gyerekek utánozni az császári udvarbeli életet. A fesztivál feltehetően a tizenhetedik század közepén kezdett hasonlítani mai formájához. Ilyenkor kettő vagy három papírból készült babát, rizs süteményeket és más ételeket helyeztek el a tokonamában. Az Edo korszakban (1600-1868) a babák kidolgozottabbak lettek, amelyeket már érdemes volt kiállítani. A kezdetben álló bábukat az ülő, a papír bábukat a művészien kidolgozott öltözetű kerámia bábuk váltották fel. Manapság is a babagyűjtemény anyáról lányára öröklődik. Gyakori szokás, hogy lánygyermek születésekor egy új babával bővül a gyűjtemény. A bábukat hagyományosan egy héttel március 3. előtt állítják fel, ami jó szórakozást jelent a kislányoknak. Ha túl fiatalok, édesanyjuk helyezi el a bábukat ügyelve arra, hogy ne essen bajuk, hiszen egy szett ára átszámítva, elérheti a több mint 1.000.000 HUF is.[6]

Március 3.-án nem csak a családokban, de az iskolákban és az óvodákban is megrendezésre kerül, ahol koncerteket, tea partikat és más programokat szerveznek. Ilyenkor a fiatal lányok, az összegyűlt ismerősök és a rokonok édes, rizsmaláta és szaké alapú enyhén alkoholos, úgynevezett shirosakéval és trapéz formájú színes rizstésztából készült süteményekkel (hisimochi) kínálják egymást. A fesztivál végeztével a babákat mihamarabb elteszik, mivel a néphiedelem szerint, ha túl sokáig maradnak kiállítva, ezzel késlelteti a család, lányuk házasságát.

Tango no Sekku (端午の節句), a fiúk napja

Két hónappal a hinamatsuri után, május 5-én kezdődik a tango-no-sekku, (fiúk napja fesztivál), amelyet a fiatal fiúk testi és szellemi fejlődésének motiválása céljából ünnepelnek meg. Ezen a napon vászonból készült, pontyot ábrázoló zászlókat és szélzsákokat függesztenek ki Japán szerte. A magasan kifeszített, olykor 9 méter hosszú szélzsákok a szívósság, a kitartás és a megszelídíthetetlen akaraterő jelképei. A szülők ilyenkor remélik, hogy a fiúkat inspirálja, a természet erőivel dacoló ponty látványa. Az otthonokban, többnyire központi helyen (oltáron vagy a tokonamában) a hina bábukhoz hasonlóan állítják ki a japán történelemből és mitológiából ismert harcosokat ábrázoló babákat. A kiállításon ilyenkor gyakran miniatűr sisakot (kabuto), páncélt (yoroi), kardot (katana), és más harcművészettel kapcsolatos tárgyat helyezne el a babák mellett.

Maga az ünnep feltehetően Kínában született a hetedik vagy a nyolcadik században, azonban végső formáját Japánban nyerte el, köszönhetően az erős harcművészeti hatásoknak. Az Edo korszakban (1600-1868) a szamuráj családok, házuk bejáratát zászlókkal és más háborúhoz kapcsolódó tárgyakkal díszítették fel ezen a napon. A harcművészethez és a háborúhoz kapcsolódó dekorációk vezettek tango-no-sekku mai képének kialakulásához.

A fiatal fiúk, ilyenkor a hagyományok szerint fürdőt vesznek, amelyben írisz leveleket (katana szimbóluma) áztattak. Egy korty „saké” után fogadják a vendégeket. Ilyenkor a leggyakoribb ünnepi étel a csimaki, egy édes rizsgombóc, amelyet bambuszlevélben párolnak meg, ügyelve arra, hogy a párolás végén a formája egy démonszarvra hasonlítson. Egy másik, speciálisan erre az alkalomra készített sütemény a kashiva mochi amely tölgyfalevélbe csomagolt és vörös babzselével töltött rizssütemény.[8]

Pápa Gábor, Kertész Alexandra

Képek: Pixabay


[1]Japan. 2012. Encyclopædia Britannica Online, http://www.britannica.com/EBchecked/topic/300531/Japan (olvasva: 2012. 02.05.)

[2] Michael Ashkenazi, Jeanne Jacob (2003) Food Culture in Japan (Food Culture around the World), Greenwood Press (Greenwood Publishing Group Inc.), Westpoint, USA

[3] Michael Ashkenazi, Jeanne Jacob (2003) Food Culture in Japan (Food Culture around the World), Greenwood Press (Greenwood Publishing Group Inc.), Westpoint, USA

[4] Michael Ashkenazi, Jeanne Jacob (2003) Food Culture in Japan (Food Culture around the World), Greenwood Press (Greenwood Publishing Group Inc.), Westpoint, USA

[5] Reiko Weston (2002) Cooking The Japanese Way, Lerner Publications Company, Minneapolis, USA

[6] Hegyi Attila (2008.03.03.) Hinamatsuri: babafesztivál, a lányok ünnepe Japánban, http://oriens.hu/japaninfo/kishirek/200800303_hinamatsuri_babafesztival_a_lanyok_unnepe_japanban (olvasva: 2012.01.10.)

[7] Daniel Sosnoki (1996) Introducion to Japanese Culture  Tuttle Publishing, Vermont, USA

[8] Daniel Sosnoki (1996) Introducion to Japanese Culture  Tuttle Publishing, Vermont, USA

Tartalomhoz tartozó címkék: gasztronómia hír I Love Japan Blog társadalom_ kultúra