004369911060985
japan eskuvohazassag

Az ember életében – bárhol is él vagy bármilyen kultúrában nevelkedett – megvannak azok az események, amiket igazán fontosnak tart ő maga és közvetlen környezete, szerettei is. Ilyen a születés és a születésnapok ünneplése, az iskolai sikerek és törekvések, mint például a ballagás, diplomaszerzés megélése, a házasság, várandósság és később a temetés is.

Természetünkből fakad, hogy vágyunk a másokkal való kapcsolódásra, a közös életre, az örömök, sikerek, ugyanakkor a bánat és tragédiák egymással való megosztására is. Sokak számára pont ezek miatt az érzések miatt az egyik legnagyobb és legfontosabb fordulópont és életesemény maga a házasság, melynek évszázados tradíciójában szerepel annak a szépsége, hogy két ember a szeretet és közös együttélés érdekében összeköti és megosztja egymással további, elkövetkezendő életét. Mindaddig, amíg a halál el nem választ.

Azonban ez az esemény valójában nem mindig tükrözi ezt az eszményített képet. A történelmünkben rengeteg példa volt a kikényszerített – politikai, gazdasági, társadalmi, diplomáciai – érdekházasságokra, amikben szinte minden szempont előbbre való volt, mint a kölcsönös szerelem, bizalom és megbecsülés.

Napjainkra a modern kor előrehaladtával az érdekházasságok jelentősen csökkentek, a nyugati országokban már egyáltalán nem jellemző ezek megnyilvánulása, azonban a világ egyes részein még mindig nem tűntek el teljesen. Bizonyos országokban, mint például Japánban is, a mai napig tipikusak a szülők vagy felbérelt közvetítők által történő összeboronálások.

Ennek oka a japánoknál az évszázados tradíciójukban gyökerezik. A japán ember egész életére jellemző a mély tisztelet és hála, ezáltal alárendeltség a feljebbvaló iránt.

hazassag eskuvo japan

A modern japán társadalomban a házasságok nagyjából kétharmada szerelmi házasság. Ha ezt százalékokban akarnánk kifejezni, nagyjából 70-80%-ról beszélhetünk, azonban ez az arány mégsem fejezi ki kellőképpen azt a tényt, hogy még mindig mennyire meghatározó a fiatalok életében a szülői befolyás. Miután ezek az adatok csak az elmúlt 10-20 évre vonatkoznak, érthető, hogy mivel öregedő társadalomról beszélünk, az korábban kötött házasságban élő pároknál ez az arány jóval eltolódik a közvetített, úgynevezett “omi-ai” (elrendezett) házasságok irányába, hiszen régebben, amikor az idősebb partnerek összekötötték életüket, még ez a forma volt a bevett.

Felmerülhet a kérdés, hogy a kor előrehaladtával ezen jelleg hogyhogy nem szűnt meg teljesen, hiszen a nyugatias modern társadalmakra – amikből Japán elég sokat merít és merített, – ez egyáltalán nem jellemző. A legegyszerűbben elintézve a kérdést azt lehetne mondani, hogy azért, mert a világ egyik legmodernizáltabb országában a világ egyik legkonzervatívabb társadalma él. Ez nem azt jelenti, hogy az emberek, legfőképp a fiatalok el lennének zárva a világtól, lehetőségük, ha korlátozottan is, vagy máshogy mint nálunk, de adott az ismerkedésre, azonban még mindig kevesebben élnek vele. Ennek a magyarázatát a japán nevelésben és a férfi-női kapcsolat országra jellemző sajátos értelmezésében, valamint a kötelességtudatukban kell keresni.

A japán életforma a patriarchális család pillérein nyugszik. Az igazat és az igazságtalanságot itt nem a jó és a rossz absztrakt fogalmai határozzák meg, hanem az, hogy az emberek elismerik a maguk helyét a kölcsönös kötelezettségek bonyolult szövevényében. Biztos, hogy egy japántól senki nem hallhatja azt a frázist, amit az amerikaiak annyira kedvelnek: “Senkinek sem tartozom semmivel.”.”

Vannak bizonyos szálak, melyek a japán embert mindennél erősebben odakötik a számára kiszabott helyhez. Ezek a kötelesség béklyói. A japán erkölcs sarokköve a hűség, melyet az idősebbekkel szembeni hála kötelességeként értelmeznek. (…) Tiszteld a szüleidet, vesd alá magad az idősebbek akaratának: ez a japán felfogás szerint az ember egyik legfontosabb erkölcsi kötelessége. (…)

A család, a nemzetség, az állam iránti hűségnek határtalannak és fenntartás nélkülinek kell lennie, vagyis az ember köteles alárendelni magát az idősebbek és feljebbvalók akaratának még akkor is, ha nincs igazuk, még akkor is, ha eljárásuk igazságtalan. (…)

Bármennyire megváltozott is a japán ember a modern kor hatására, ma is jellemző rá, hogy aláveti magát a szülői akaratnak, hisz’ ez a hálából fakadó kötelessége. Napjainkban természetesen egyre több példát találunk arra, hogy a fiatalok valamilyen formában kibújnak az idősebbeknek kijáró engedelmesség alól, hogy a fiú nem hajlandó nőül venni a neki szánt lányt, vagy ugyanazt a foglalkozást választani, amit ősei űztek. Az utcán összeölelkezve sétáló párok láttán azt hihetné az ember, hogy az élet ízzé-porrá zúzta a feudális maradványokat. Márpedig ez alapos tévedés.”

hazassag temetes japan esküvő

A világ nagy részén egy nő, mielőtt férjhez megy, fiatal korától kezdve az elköteleződésig rendszerint több fiúval, férfival létesített már kapcsolatot, természetesen szexuálisan is. Ez a fajta próbálgatás a későbbiekben sokkal könnyebbé teszi azt, hogy felismerje, kivel szeretné összekötni életét és kinek szeretne hűséget fogadni, valamint azt is, hogy mit tart fontosnak egy kapcsolatban, házasságban, együttélésben. A nyugati kultúrákban a “lekötöttség” csak abban az esetben számít, ha a felek már eljegyezték egymást vagy házasságot kötöttek, bár sok esetben ez sem gátolja azt, hogy újabb ismerkedésbe, akár titkos viszonyba bonyolódjon az ember valaki mással. A párkapcsolatok kialakítása tehát elég szabadon, egyéni és közös döntés alapján zajlik, amelybe a környezetnek, családnak, barátoknak csak közvetve van beleszólása, ám a döntést csak ritka esetekben képesek megmásítani.

 

Hogy ismerkednek Japánban?

Japánban azonban az ismerkedési szokások igencsak korlátozottak és teljesen más formák jellemzőek rájuk, mint nálunk. Az egyetemen, munkahelyeken ugyan van mód az önálló ismerkedésre, csakhogy a japán erkölcsi normarend azt diktálja, hogy akit egyszer nyilvánosan “partnerként” ismernek el, abba a pár környezete már komoly elköteleződési szándékot lát bele. Gondolok itt arra, hogyha két ember elmegy randizni, együtt látják őket moziban, színházban vagy akár csak egy ebéd során, rájuk már ezután mindenki úgy tekint, mintha bármelyik pillanatban megtörténhetne a lánykérés. Vagyis ez a “szárnypróbálgatás”, amit mi itthon megengedhetünk magunknak, az ott ily módon egyáltalán nem alakult ki.

Két ember kapcsolata, legyen az legártatlanabb is, ha mások számára láthatóvá válik, a társadalom megítélése szerint ők már kihúzott számok a szingliség láthatatlan papírján.  Vagyis egyszerűen nem igazán létezik Japánban “udvarlás”, “együtt járás”, “futó kapcsolat” stb. Vagy ha ki is alakul valami ehhez fogható, az abszolút titokban történik, vagy abból előbb-utóbb muszáj, hogy házasság legyen. Ha ez mégsem történik meg, a közvetlen környezet állandó kérdéseivel találják szembe magukat a párok. Miért?? Hogyhogy?? A közvélemény előtt egy “szakítás” hatására elvész mind a férfi, mind a nő megbízhatósága.

japan pár esküvő

Igaz, hogy a japán nyelv kölcsönvette az angol “date” – találka – szót, amit korábban nem ismert. Az is igaz, hogy egyre megszokottabb jelenséggé válnak az önálló ismerkedések és találkozások. A legfontosabb azonban nem változott: a házasság Japánban még ma is inkább családi, mint személyes ügy. S habár ma sokat beszélnek a szerelmi házasságról, inkább kivételként, mint szabályként találkozunk vele. (…)

A fiatal japánok tehát még ma sem dönthetik el önállóan életük legfontosabb kérdését. Az általános vélemény az, hogy csak az idősebbek tudják megtalálni a fiataloknak a megfelelő élettársat.”

Ennek okán a legtöbb esetben csak csapatokban programot szervező fiatalokat látunk, ahol a fiúk és lányok száma egyenlő szokott lenni. Mindenki gondosan titkolja a környezete előtt, hogy a csoport melyik tagja iránt táplál gyöngéd érzelmeket. Ha a szerelem kölcsönös, még akkor is csak abban az esetben hozzák kapcsolatukat nyilvánosságra, ha úgy érzik valóban megérett arra. Ez már magával hordozza azt is, hogy ők maguk is úgy gondolnak egymásra, hogy ebből előbb utóbb házasság lesz.

Ha közhírré tette egy pár a kapcsolatát, sajnos az sem volt mindig garancia arra, – hiába köteleződtek ők maguk el – hogy a szülők is áldásukat adták erre. Régebben gyakrabban, manapság már nagyon ritkán, de előfordulnak olyan szerelmi drámák, melyben a szerelmesek inkább közös öngyilkosságot követnek el, minthogy közvetlen szembe menjenek a szülők ellenszenvével. A szülők igyekeznek gyermekeiknek olyan házastársat találni, aki minden szempontból megfelel elvárásaiknak. Mind ők, mind a felfogadott házasságközvetítők a párkeresésben figyelembe veszik mindkét fél származását, társadalmi hovatartozását, anyagi helyzetét, munkájának biztosságát, egészségügyi állapotát egyszóval mindent, ami a hosszú és “boldog” élethez és utódnemzéshez szükséges. Ez a döntés objektív mérlegelés alapján történik és sajnos jellemzőbb az, hogy ez szembemegy a gyerek választásával, érzelmeivel. Ilyenkor a gyerek vagy belenyugszik a szülei javaslatába (ez az esetek többségében így történik) vagy megpróbálja elfogadtatni a saját alternatíváját. Ha ez nem működik, és a belenyugvást is képtelen elfogadni, akkor vagy vállalja a szülőktől való teljes elhatárolódást, és a nélkülük és segítségük nélküli életet vagy közös öngyilkosságba menekül szerelmével (de itt is tényleg hangsúlyoznám, hogy ez mára már nem igazán jellemző). Az öngyilkosság inkább az elmúlt századoknak volt sajátsága, ahol a feudális világban még sokkal nagyobb társadalmi különbségekkel kellett szembenéznie a szerelmeseknek, ez azért a XXI. századra természetesen finomodott, így csak nagyon radikális esetekben választja bárki is ezt a “megoldást”.

japán esküvő házasság

A fiúnak kötelessége, hogy a szülők által választott lányt vegye el, még akkor is, ha semmiféle vonzalmat nem érez iránta. A jó gyermeket az apja és anyja iránti hála arra kötelezi, hogy ne vonja kétségbe döntésük helyességét. Ha a férfi engedelmeskedett a szülői akaratnak, és biztosította az utódlást, akkor akárhány házasságon kívüli viszonya lehet, s minden lelkifurdalás nélkül, mert úgy érzi, nem sérti meg a hála és a kötelesség erkölcsi alapelveit.”

Összességében tehát számunkra elképesztő módon még mindig erősen jelen van a feljebbvalók befolyásolása a házasságkötésben. De azért senki ne gondoljon arra, hogy akkor most mindenki ilyen sorsra van ítélve. A külföldi eszmék és a fiatalok, valamint sokszor a szülők részéről is megtörténő egyre szabadabb gondolkodás megengedi a japánok számára, hogy a saját életüket éljék, az általuk választott embert szeressék és olyan hivatást válasszanak, amiről ők döntenek.

Amikor 1947-ben Japán a háborúban megadta magát, a Japán Alkotmányt újraírták, amelynek egy része kifejezetten a házassággal, házasodással foglalkozik. Az Alkotmány kimondja, hogy a házasság csak mindkét nem beleegyezésével, a kölcsönös együttműködés fenntartásával jöhet létre, ezáltal kimondja a nemek egyenjogúságát, ezen alapokon nyugszik. Az 1960-as évek közepétől kezdtek kialakulni a “ren-ai kekkonok”, vagyis a szerelemből köttetett házasságok.  Nyilván ebben is megvannak a kiskapuk, hiszen a család rákényszerítheti a gyermekekre a beleegyezést, és nehéz is az évszázados hagyományok ellen menni. De ahogy egyre több idő telik el a változtatások óta, annál inkább hiszem, hogy közelíteni fog ez a kérdéskör a teljes szabad döntés felé.

japan házasság

Milyen az esküvő Japánban?

Ha már ennyi beszéltem a házasság eszményéről és az ehhez köthető japán mentalitásról, ideje áttérnem magára a házassági ceremóniára és annak lezajlására.

A japánok, egyik legfontosabb eseményként tekintve erre a napra, okkal mondhatóan hatalmas feneket kerítenek a házassági szertartás köré. Az esküvőt tartják annak a szertartásnak, amely meghatározza a hátralévő életük minőségét.  Maga a ceremónia követheti a shinto, buddhista és keresztény szokásokat is, sokszor egymás után tartanak shinto és keresztény szertartást (már csak divatból is). A buddhista esküvő talán a legkevésbé jellemző e három közül, hiszen megszokottá vált, hogy a két fő vallást életeseményeik szerint külön választják. Így a házasságokra inkább a shinto (számosítva az esküvők nagyjából 80 százaléka), míg a temetésekre a buddhista hagyományok a jellemzőek.

esküvő japán házasság

Az esküvők a lánykéréstől kezdve nagyon kötött keretek között mozognak. Elsőként megtörténik az eljegyzés a két család közös jelenlétében, formális vacsorai kereteken belül. Miután megtörtént a lánykérés, közösen kijelölnek egy napot, amikor a két család átnyújtja a másiknak hivatalos eljegyzési ajándékait. A menyasszony jegyajándéka az “obi”, vagyis kimono-öv, ami a női természetet szimbolizálja, míg a vőlegényé a “hakama” (tradicionális japán férfi öltözék), ami pedig a hűséget jelképezi. Ezeken a fő ajándékokon kívül még vannak apróbb eljegyzési ajándékok is mint például hagyományos ételek és tárgyak (naga noshi – kagylóhéj, katsuobushi – szárított bonito, surume – szárított tintahal, kombu – szárított alga, shiraga – kender, suehiro – legyező, yanagi daru – boroshordó és sakés hordók), valamint az elmaradhatatlan pénzadományok.

Ezek után kiküldik a meghívókat: ha shinto ceremóniáról van szó, csak a közeli rokonok vannak meghívva magára az esküvőre, a barátokat és egyéb ismerősöket csak a szertartás utáni fogadásra hívják meg. (Keresztény esküvőnél mind a ceremónián, mind a fogadáson részt vehet az összes meghívott vendég.) A meghívókon általában szerepel a családok címere és leggyakrabban a szülők intézik ezek címzését.

A kitűzött nap amikor a ceremóniát tartják nagyon fontos a japánok számára. Legtöbb esetben ősszel és tavasszal, illetve a szerencsenapokon tartanak esküvőt – ezeket a napokat tai-ni-nek hívják, vagyis a nagy szerencse napjának.

japán esküvő házasság

Amint már említetten az esküvők nagy része shintoista kereteken belül zajlik egy kiválasztott shinto szentélyben Izanagi és Izanami színe előtt (shintoizmus két legfőbb isteni alakja, a teremtők). A két isten előtt a pár esküt tesz egymás iránti hűségéről, majd iszik a szentelt borból – három csészéből háromszor egymás után felváltva -, ezek után történik meg a fogadalomtétel. Ezt a szokást japánul úgy nevezik, hogy san-san-kudo (háromszor három, kilenc korty) ígéret, gyakorlatilag ezzel pecsételik meg további sorsukat és ez adja a házasságkötés szentségét is.

Egy japán esküvői szertartás rendkívül hosszúra tud nyúlni. Shinto szertartások és rítusok tömkelege tarkíthatja, így annak, aki nincs hozzászokva, sajnos nagyon fárasztó tud lenni. Azonban a japánoknak nagyon fontosak ezek az apró formalitások és a tisztelet ilyen fajta kifejezése. Mondhatni ebben is ugyanolyan körülményesek, mint minden más területen életükben. Ez már az esküvő szervezésében is megnyilvánul.

A házasságkötés és esküvő finoman szólva is rendkívül drága. Átszámolva átlagosan a 3 millió forinttól akár 7-10 millióig is terjedhetnek a költségek, ami a japán szokások szerint minden esetben a szülőket terheli. Sokan külön csak erre a célra iszonyatos kölcsönöket vesznek fel, hogy ki tudják fizetni az eseményt. Ha esetleg a szülők valamilyen oknál fogva egyáltalán nem keresőképesek, a kiadások a testvéreket terhelik.

(Sokan egyébként emiatt kiutaznak a Hawaii szigetekre esküszni, ugyanis sokkal olcsóbb ott minden, kellemes a környezet és az esetleges nyelvi nehézségekkel sem kell számolni, ugyanis Hawaii lakosságának nagy része japán vagy beszél japánul. (Ennek oka az is, hogy a japánok számára Hawaii kifejezetten közkedvelt turista célpont.))

A fogadás utáni helyszín általában egy méregdrága szálloda méregdrága rendezvényes terme. A manapság elterjedtebbé vált nyugati templomi szertartások miatt az utóbbi években rengeteg “kápolnát” építettek szállodákban, kifejezetten arra a célra, hogy mind az eskütétel, mind az utána lévő ünneplés egy épületen belül zajlhasson. Az előkészületekben és a lakodalomban is mindent a megbízott cég szervez le, az ifjú párnak a beleegyezésen, rábólintáson kívül gyakorlatilag semmi dolga nincsen. A minden alatt tényleg mindenre lehet gondolni: ők rakják össze a vendégek ülésrendjét, a felszolgált menüt, a koccintás időpontját, a fényképezés hogyanját és idejét, még a zenei lejátszási listát is. Spontaneitásnak nincs helye, és sokszor olyan feszített a tempó, hogy a vendégeknek még egy könnyed csevegésre sincs idejük.

A meghívottak mindegyikének kötelező nászajándékot adnia, vagyis pénzt! A japánok úgy gondolják és vallják, hogy nem adhatnak olyasmi felajánlást, ami esetlegesen nem tetszhet vagy akár haszontalan lehet az ifjú pár számára. Ezzel elkerülik azt is, hogy az ajándékok sokszorozódjanak: nem lesz így köztük egyszerre három kenyérpirító, nyolc féle különböző étkészlet, két Hawaii utazás stb. A pénzt mindenki oda forgatja és arra használja amire szeretné, így ezzel nem lehet mellélőni, az öröm is garantált lesz a friss házasok részéről. Azonban ennek is megvan a maga hátulütője, ugyanis a legtöbb vendég sokszor erején felül teljesít, és sokkal nagyobb összegeket adományoz, mint amit alapvetően megengedhetne magának.

japán esküvő

A japán papírboltok két féle speciális borítékot is árulnak erre a célra, az egyiket az esküvőkre, másikat pedig a temetésekre. (Ugyanis Japánban bevett szokás, hogy a temetéseken is pénzt adományoznak a gyászoló családnak.) Olyannyira kötött formában történik tehát az ajándékozás is, hogy a házasságkötés alatt két ember csak azzal foglalkozik, hogy átveszi a borítékokat, felírja egy füzetbe az ajándékozó emberek nevét és mellé azt az összeget, amit adtak. Tévedés vagy keveredés egyszerűen nem történhet, erre iszonyatosan odafigyelnek és nagy gonddal vezetik a listát. Erre azért is van szükség, mert ha a kapott pénz egy bizonyos összeg fölé emelkedik, az ifjú pár valamilyen kedves kis ajándékkal, aprósággal válaszol a gesztusra, és köszöni meg a felajánlást. (Ez szintén ugyanígy szokás a temetéseknél is.)

A shinto esküvőknél a menyasszony és vőlegény is hagyományos ruhát ölt. A menyasszony ruhájának több része is van, mely mind nagyon fontos jelentéstöbbletet hordoz magával. Ilyen a furisode, az uchikake, shiromuku, és a fejdísz, mely kétféle is lehet: wataboshi és tsunokakushi.

A furisode a legfontosabb kimono egy hajadon japán hölgy ruhatárában: hosszú, lebegő ujjaival és ünnepélyes megjelenésével esküvői menyasszonyi viselet is lehet, habár ezt inkább csak egyéb ünnepélyeken szokták hordani, ugyanis az utóbbi időben egyre inkább elterjedt ezek gazdagon díszítettsége és színezése.

Az uchikake egy hosszú köpeny, amleyet az Edo korszakig harcos vagy nemesi családok hölgyei viselték különböző ceremóniák alkalmával. Ez olyannyira elterjedtté vált, hogy a köpeny azóta a japán hagyományos esküvői ruha részét képezi. Az uchikake nehéz selyemből készül szintén hosszú, lebegő ujjakkal. Jóval hosszabb az átlagos kimonóknál és a furisodénél is, így annak érdekében, hogy a köpeny gondosan és szépen keretezze a menyasszony mozgását, alsó szélét pamuttal töltik fel, ami a földön tartja az uszályt járás közben. Az uchikake alatt a kakeshita nevű kimonot hordják, melyet obival (általában a férj családjának ajándéka) fognak össze.

A shiromuku a harmadik féle hagyományos esküvői kimono, melynek neve a shiro-fehér és a muku-tiszta szavak összetételéből keletkezett, ezzel jelezve a menyasszony tisztaságát és tiszta szándékát vőlegénye családja felé. Japánban is egyébként a fehér menyasszonyi ruha az elterjedt (nemcsak a keresztény, hanem a shinto szokások szerint is). Úgy tartották, hogy a fehérbe borított menyasszony ezzel jelzi, hogy készen áll megtanulni és elfogadni férje szokásait, életmódját és készen áll leélni ennek fényében vele hátralévő életét. A shiromuku teljesen fehér, kivéve az uchikake belső részét, illetve az öltözeten megjelenő fenyő vagy krizantém mintát (legtöbbször karmazsinpiros), ami a jószerencsét jelképezi általában a ruha nyakának belső oldalán.

japán esküvő

Előfordul, hogy a szertartás után a fogadásra ruhát cserél az ara, ilyenkor általában egy gondosan tervezett és színpompás kimono-ra esik a választás, amit ironashi-nak hívnak, amit annyit jelent, hogy a “színek váltakozása”. (Az ironashi lehet akár egy furisode is.) A ruhaváltás régóta szokás a japánoknál, tükrözi a hiúságukat és a lakodalom és esküvői költségvetés volumenét is. Régebb korokban előfordult olyan, hogy egy menyasszonynak 12 db ironashija volt, melyek a 12 hónap színeiben ragyogtak és azt szimbolizálták.

(A keresztény szertartások alatt azonban a menyasszony is általában nyugati stílusú ruhát visel, ugyanakkor ennek ellenére megtartották a japánok azt a szokást, hogy a ceremónia végeztével az ara ugyanúgy furisodét hord.)

A tradicionális ruhák mellé fejdíszt is felvesznek: kétféle viselet közül lehet választani. AZ egyik ilyen a wataboshi, a másik a tsunokakushi. A fejdíszek kétfélesége azért van, mert régen különválasztották, hogy melyiket mikor ölthették magukra – a wataboshi volt az, amit a szertartás közben viselt az ara, a tsunokakushi pedig amit a fogadáson. Ma már azonban ennek nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget, gyakorlatilag mindegy, hogy melyiket mikor veszi fel a menyasszony.

A férfiak öltözete ennél sokkalta egyszerűbb, ünnepi eseményeken fekete címeres kimonot öltenek magukra (kuro montsuki) haorival és hosszú, redőzött szélű nadrággal. Mind a haori mind a kimono fekete habutae selyemből készül, míg a hakama (redőzött alsó nadrág, a menyasszony családjának nászajándéka) pedig csíkozott sendai selyemből. A férfi és női viselet is mind anyagában mind színeiben harmonizál egymással, remek összképet alkotva az ifjú pár körül.

Viseletük is tehát a ceremónia fontos része, szimbolikája hűen hozzátartozik a kisebb nagyobb rítusok formalitásához.

japán esküvő

Sosem voltam még japán esküvőn, de azt gondolom, hogy a házassági ceremónia és a lakodalom végeztével olyannyira elfárad az ifjú pár a tiszteletadásból következő túlzottan hivatalos hangvételben és magának az eseménynek az apró állomásaiban, hogy alig várja, hogy sor kerüljön a kettesben töltött, vendégek, anyósok és apósok nélküli időre. De mi van, ha nem is létezik a férj??

Van ugyanis egy, az elmúlt években egyre jobban feltörekvő trend, az úgynevezett solo wedding. Ezt a szolgáltatást a japán facér nőknek találták ki, azoknak, akik egyre inkább közelednek afelé a kor felé, melyben a társadalmi beidegződések és a házasság presztízse miatt egyre kellemetlenebbé és kínosabbá válik, ha valaki férjezetlen.

Több olyan cég is létezik, amik ezt a jelenséget kihasználva létrehoztak egy olyan szolgáltatást, amellyel a korosodó hajadonok gyakorlatilag megházasodhatnak saját magukkal.

A cégek csomagjaiban szerepel az esküvői ruha és kiegészítők, stylist, fodrász és sminkes biztosítása a hölgyek mellé, valamint az eseményről készült fotósorozat albumba foglalása, melyet a hölgy utána hazavihet magával. És persze magának az élménynek a biztosítása, hogy ezek a nők is egy napig érezhessék a menyasszonyi lét megtisztelő, kiváltságos és különleges szerepét.

A választható kiegészítők közé tartozhat még egy japán férfi, aki “imázspartnerként” szerepelhet, pózolhat képeken a nő mellett, és egy fancy vacsora vagy fürdőkezelés is.

(Azonban érdekes, hogy a cégeknek vannak olyan klienseik is, akik már házasok, csak éppen nem érezték megfelelőnek az esküvői szertartást vagy elégedetlenek voltak a készült képekkel.)

Az első nő, aki igénybe vette ezt a szolgáltatást a 39 éves Sawano Tomoe volt, aki utána így nyilatkozott róla:

„Nagyon jól szórakoztam és felpezsdített ez a csomag. Növelte az önbecsülésemet. Mindig is fáradtnak tűntem, de a személyzet segítségével sikerült megörökítenem azt a gyönyörű formámat, amiben még harmincas éveimben vagyok.

Mivel ebben a korban egyedülálló voltam, frusztrált a nyomás (hogy férjhez menjek), de az élmény után magam mögött hagytam a gondjaimat. Remélem, hogy találok egy társat, de most higgyétek el, hogy ha nem is sikerülne, akkor is élvezhetem az életet. Ha a nők kezdeményezik, hogy jól érezzék magukat, úgy gondolom, hogy az esküvővel kapcsolatos szolgáltatások új formái jöhetnek létre.”

A solo wedding létrejötte tehát gyakorlatilag egy élménysorozat, ami azoknak a nőknek szól, akik kislány koruk óta arról álmodoztak, hogy majd egyszer gyönyörű menyasszonyok lesznek, vagy közelednek ahhoz a korhoz, ahol már társadalmilag frusztrálják őket az egyedülállóságukkal. Az ilyen nőket egy napig teljeskörűen kényeztetik, és úgy kezelik, mint egy hercegnőt. Minden megkérdezett úgy nyilatkozott a szolgáltatás után, hogy úgy érzi, megemelkedett az önbecsülése és örül, hogy igénybe vette ezt.

Természetesen vannak olyanok, akik egyetértenek ezen szolgáltatás létrejöttével és vannak, akik nem, de ez szintén egy olyan egyedülálló és személyes kérdés, amit mindenki magában el tud dönteni, hogy szüksége van-e rá vagy sincs. De azoknak, akik ezt felcsillanó szemekkel olvassák, azoknak azt tudom mondani, hogy

Hölgyeim! Semmi sincs veszve!

Idézetek:

Vszevolod Ovcsinnyikov – A cseresznyefa ága

Képek és források:

Jogtiszta kpek

https://www.brides.com/traditional-japanese-wedding-5091632

https://blog.japanwondertravel.com/wedding-ceremony-in-japan-21866

https://www.manhattanbride.com/insights/japanese/

https://www.japan-experience.com/plan-your-trip/to-know/understanding-japan/weddings

https://www.japan-guide.com/e/e2061.html