004369911060985

Tudtad, hogy a sumō-mérkőzés szabályai nagyon egyszerűek? A kör alakú küzdőtéren, melynek széle kidomborodva jelzi a határt, két versenyző csap össze a Gyōji (japánul 行司, magyarul ejtsd: gjódzsi) döntőbíró jelzésére és a cél, hogy vagy kiszorítsák az ellenfelet a körből, vagy arra kényszerítsék, hogy a talpán kívül valamelyik másik testrésze is hozzáérjen a földhöz. Ha hamarabb kilépsz vagy hamarabb földet érsz, veszítesz. Egy Sumō (magyarul ejsd: szumó) mérkőzés általában rövid, van, hogy csak pár másodpercig tartanak. Persze vannak dolgok, amiket nem szabad, így: tilos ököllel ütni, gyomrot vagy mellet megrúgni, az ellenfél haját tépni vagy szemét megnyomni. Na de hogy jön ide a sumō?

A  sumō rituáléról lesz szó, és a legfontosabb szimbólumáról, a sódobálásról vagy só szórásról. A sónak erős tisztító szerepe van a japán hiedelemben, általa az ártó szellemeket elűzik a helyen, ahol a sót eldobták. Mivel a rituálé pontos menetét a wikipédián nagyon részletesen össze foglalták, ezért ezt a részt az idézetben részletesebben is elolvashatod:

“A szumóban minden páros küzdelmet tradicionális, a tényleges harcot megelőző rituálék vezetnek fel. Az előző küzdelem végeztével a következő párbaj küzdelemre hívással kezdődik, a yobidashi (magyarul ejsd: jobidasi) a segítő a soron következő két birkózót a nevükön szólítja. Ekkor mindkét rikisi ((力士) magyarul ejsd: rikisi) fellép a dohjóra, és megkezdi a rituálék végrehajtását. Először saját oldalukon (kelet vagy nyugat) a megszentelt körön belülre lépnek, egymással szembeállnak, meghajolnak, majd elindulnak a számukra kijelölt sarkok felé, ez mindig a négyzetes dohjó azonos oldalán helyezkedik el, az egyik sarok délkelet, a másik délnyugat felé néz.

Az első rituálé, amit végrehajtanak a küzdők, a shiko ((四股) magyaril ejsd: siko). Ekkor mindketten a körön belül, de annak hátat fordítva leguggolnak, erőteljesen tapsolnak egyet. Innen felemelkedve a jobb lábukat minél magasabbra emelve dobbantanak a kör szélét alkotó szalmafonaton. Ezt a mozdulatsort bal lábbal is megismétlik. Ekkor elhagyják a kört és kimossák szájukat egy kanálnyival az „erőt adó vízből” (chikara-mizu, magyarul ejsd: csikara-mizu), majd megtörlik egy papírtörlővel (chikara-gami, magyarul ejsd: csikara-gami). A kanál vizet és a papírt vagy olyan rikisinek kell átadnia, aki győztes volt a saját küzdelmében azon az oldalon előzőleg, vagy ha vesztes volt, akkor a következő küzdelem adott oldali birkózója adja át. Mindeközben a gjódzsi különlegesen magas hangon újra bejelenti a két rikisit. Amint végeztek a tisztító rituáléval, a birkózók újból belépnek a körbe pontosan keleti és nyugati irányból, leguggolnak egymással szemben szélesre nyitott térdekkel (sonkyo, magyarul ejsd: szonkjo), majd egy erőteljes tapsot követően mindkét kezüket vízszintesbe emelve, nyitott tenyérrel megmutatják egymásnak, hogy nem rejtegetnek fegyvert maguknál.

Ezzel jelzik, hogy készen állnak a nyílt, igazságos küzdelemre. Ezt követően felállnak és visszatérnek a saját sarkukhoz. Eközben a jobidasik körbehordozzák a ring szélén lépkedve a szponzori zászlókat (kenshō (懸賞), magyarul ejsd: kensó), ezek reprezentálják a szponzori pénzdíjakat (kenshō-kin (懸賞金), melyek az adott küzdelem győztesét illetik majd. Arikishik eközben felvesznek egy marék sót az erre a célra odakészített dobozból és egyszerre belépnek a ringbe, a sót a dohyō-ra (土俵, magyarul ejsd: dohjó) szórva. Ez a rituálé elsősorban a küzdőtér gonosz szellemektől való megtisztítását szolgálja (mint ahogy a lábdobbantások is). Ezt követően a birkózók már közvetlenül a kezdővonalukhoz (shikiri-sen (仕切り線), magyarul ejsd: sikiri-szen) állnak és végrehajtanak egy újabb sikót, ezúttal egymással szembehelyezkedve. Majd felállva immár küzdőpozíciót vesznek fel: terpesz, talpak teljes felületen érintkeznek a dohjóval, guggolás, majd mindkét ököl érinti a talajt a kezdővonal mögött, viszont ekkor még nem kezdődik el a küzdelem. A rituálék egy részét még kétszer megismétlik (ringbe belépés, sószórás, leguggolás egymással szemben, küzdőpozíció felvétele), ezek során a gjódzsi még nem készül a küzdelemre, ez onnan is észrevehető, hogy nem a rikisik felé fordul, hanem kelet felé. A harmadik után a gjódzsi szóban jelzi a birkózóknak, hogy elérkezett a küzdelem ideje.

Ezen rituálék a hagyománytisztelet mellett pszichológiai nyomásgyakorlásra is alkalmasak, végrehajtásuk közben a küzdőknek lehetőségük nyílik egymás felmérésére, megfélemlítésére is. Korábban nem volt időkeret, amibe a mérkőzés előtti rituáléknak bele kellett férnie, ezért ezek nagyon sokáig eltarthattak. Ma már csak négy perc áll rendelkezésre a fentiek végrehajtására.”