Tanuki

A valós és képzeletbeli állatok jelenléte mindig is hatalmas szerepet játszott a népi hagyományokban, a teológiában, az irodalomban, a művészetekben és a különböző kultúrákban egyaránt. A fauna (egyes területekre jellemző őshonos állatvilág) egyéb motívumok közt az egyik, ami jelezni hivatott azt a kivételezett szerepet, melyet az emberek alakítottak ki az őket körül ölelő világgal való kapcsolatban.

A természetben megjelenő állatok szimbólumokká alakítása mellett a képzőművészetben és irodalomban megtalálható illusztrációk sokaságában fellelhetőek az állatias tulajdonságú, olykor több különböző állati jegyből összepárosított alakok vagy már-már szörnyszerű ábrázolások, melyek reprezentálják az emberi fantázia, kreativitás és elképzelés gazdagságát. Gondolhatunk itt a skót Loch Ness-i szörnyre, a tengeri mondák szülte Krakenre, a varázslatos egyszarvúra, aminek a szarvából nyert port gyógyírnak tartották minden betegségre, a sárkányokra, melyek több nép kultúrájában párhuzamosan fejlődtek és akár a Csodaszarvasra is, mely a legenda szerint elvezette a magyarokat az őshazába.

Az antik hagyományokban és a vallásban is ugyanúgy helyet kaptak az állatok, a görög istenek sokszor kaptak állati jelképeket (például Zeusz-sas, Héra-páva, Artemisz-szarvas) melyek vagy valamely tulajdonságukra vagy az istenek és emberek között betöltött szerepükre utaltak. A kereszténységet megelőzően és később is több vallás isteni tiszteletben tartotta az állatokat. Egyiptomban például szentnek tekintették a macskákat, bikákat, a hinduizmusban pedig a tehenet tartották a hinduk legszentebb állatának. A Bibliában a Teremtés könyve szerint mind az ember, mind az állat Isten teremtménye, viszont csak az embereket formálta Isten a képmására.

Az állathoz tehát különös viszony fűzi az embert. A különböző szimbólumok évezredes történetekre vezethetőek vissza. A világ minden pontján fellelhetőek ilyen történetek, regék-mondák, legendák. Ez a japánoknál sincs másképp.

A japán folklórban a természetfeletti lényeket yōkainak nevezzük, amit a japán néprajzkutatók és történészek „természetfeletti vagy megmagyarázhatatlan jelenségek definíciójaként” értelmeznek. Ebbe tartoznak a démonok, szellemek, szörnyek, különleges tulajdonságokkal felruházott állatok is. A youkai fogalma tehát magába foglalja a japán népi hagyományokban fellelhető összes olyan lényt, amely természetfeletti hatalommal rendelkezik és hatása lehet a hétköznapi világra is. A regékben, mondákban gyakran az ember-youkai találkozásokból született történetek kerülnek lejegyzésre, melyek általában katasztrofálisan végződnek az emberek és természetfölötti lények teljesen eltérő nézetei, indítékai, tervei és a rendszerint előforduló tiszteletlenség miatt, mellyel az emberek viseltetnek a Yōkaiok (japánul: 妖怪, magyarul jókai) iránt.

A yōkaiok rengeteg félék lehetnek, van amelyik távol tartja magát az embertől, mások viszont közel élnek hozzájuk, valamilyen földi világi kötödésük miatt (ez lehet akár egy személy vagy épület, esetenként tárgyak is). Egységes rendszer nincs a különböző természetfeletti lények típusainak szétválasztásához, de általában öt különböző nagyobb részre osztják őket. Ezek a yūrei (szellemek, (japánul 幽霊, magyarul júrei), a tsukumogami (lélekkel rendelkező szellemtárgyak, japánul 付喪神, magyarul cukumogami), az oni (démon, troll, emberevő óriás, japánul: 鬼, magyarul onyi ), az emberi torzulások (olyan szellemek melyeknek közös jellemzője az emberi külső), és végezetül a henge vagy obake (お化け), melyek pedig varázserővel rendelkező állatok. Japánban rengeteg állatról hiszik úgy, hogy képes varázsolni. Ezek közül több olyan van akik képesek az alakváltásra, innen is ered a nevük. Képességüket rendszerint arra használják, hogy emberré változzanak, így elvegyülve az emberi világban. A henge yōkaiok az állatvilág vezetői, fajtársaik felett állnak minden szempontból.

Többféle henge yōkai van, ezek közül a két leghíresebb a kitsune, vagyis róka és a tanuki japán nyestkutya. A tanuki néven elterjedt állat a nyestkutyák egy alfaja, mely Kelet-Ázsiában, de legfőképp Japán erdőségeiben és fás sztyeppéin őshonos. Ezeket az állatokat nyugaton igen gyakran keverik össze a mosómedvével vagy a borzzal, ugyanis külső jegyeikben és megjelenésükben rengeteg hasonlóságot mutatnak annak ellenére is, hogy nem rokon fajai egymásnak. Emellett míg a nyugati kultúrkörben e két állat leginkább a szerencsétlenségek, apró bosszúságok és baj okozóiként híresült el, addig a tanuki a japán népi világban a tanuki szerencse hozó erővel bír, természete pedig vidám és pajkos. A hiedelmek szerint a tanukiknak lételeme a szórakozás, mindenben meglátják az ünnepelni valót, így a szomorúság csak nagyon kis ideig tud helyet kapni szívükben.

Szerencsehozó erejük miatt, egész Japánban megtalálhatóak tanuki szobrok, templomok és apró szentélyek, valamint kisebb figurák a boltok, üzletek, éttermek bejáratánál is előfordulnak, hogy jó szerencsében részesítsék mind az oda betérő embereket, mind pedig az adott helyiséget és dolgozóit. A hagyományos képzőművészeti ábrázolásokon általában nyolc olyan állandó jellegű jegyet, kiegészítőt láthatunk, mely hozzátartozik ezen állatok jellemző megjelenítéséhez. A nyolc különleges jellemvonás és tárgy következtében november 8-át a tanukik ünnepévé is alakították. A tanukikat a legtöbb esetben ugyanazokkal az attribútumokkal ábrázolják:

Hatalmas, kerek bambuszkalap, ami képes megvédeni a bajjal szemben.

Nagy szemek, melyek folyamatosan fürkészik és észlelik a körülöttük jelen lévő környezetet, és segítenek meghozni a jó döntéseket.

Egyik kezükben sake-s palack, ami az erényt, erényességet jelképezi. A sake-s üveg falára a legtöbb esetben a „hachi” kanji van felfestve, ami a tanukik nyolc (hachi jelentése 8) elterjedt szerencsehozó szimbólumra utal.

Másik kezükben váltó, üres pénztárca vagy valamilyen értékpapír, ami pedig a bizalom szimbóluma. Emellett utal arra is, hogy a tanukik imádják a sake-t, de soha nem fizetnek érte. Ha vesznek, akkor arannyá változtatott falevelekkel fizetnek, és mire fény derül csínytevésükre, már eltűntek az emberek szemei elől.

Nagy farok, ami elhivatottságot, elszántságot és erőt ad, valamint segít a sikerek elérésében.

Hatalmas herék, amik pedig a pénzügyi életben jelentenek szerencsét. Ezeket gyakran a hátukra dobják és útjaik során poggyászként használják vagy ünnepléseik alkalmával előveszik és dobolnak rajta. Ez a közkeletű és mulatságos ábrázolásmód a Kamakura-korban (1185-1333) alakult ki. A tanukik óriási heréit, mind a képzőművészet, mind az irodalom és népi mondókák, gyermekdalok is előszeretettel mesélték el. Az egyik ilyen elhíresült gyermekdal a következő:

Tan-Tan-Tanuki no kintama wa,

Kaze mo nai no ni,

Bura Bura.

A dalocska magyar fordításban valahogy így hangzana:

Tan-Tan-Tanuki úr herécskéi,

Ha a szél nem is fújja

Lengnek, lengnek.

(a kintama szó szerinti fordításban aranygolyót jelent)

A herék és farok mellett még nagy hassal is rendelkeznek, ami a merész határozottságot jelképezi.

Végezetül pedig elmaradhatatlan a hatalmas és barátságos mosoly, ami megkoronázza humoros és szelíd külsejüket.

Érdekes, hogy a jámbor és vidám külső ellenére az 1185-1568-as évek között fennmaradt néhány olyan történet is, ahol a tanukik vészjósló, bajt okozó, az emberekkel játszadozó gonosz alakként jelentek meg. A leghíresebb ilyen történet a Kachi-Kachi Yama volt. A monda szerint egy gazda sikeresen csapdába ejtett egy, a földjén ólálkodó tanukit, majd fellógatta egy fára, hogy később megfőzze és megegye húsát. Míg a gazda házon kívül volt, a tanuki könyörgött asszonyának, akinek megenyhült szíve és elengedte a vergődő állatot. Bosszúból azonban a tanuki agyonütötte egy bottal a kedves asszonyt, majd levesnek megfőzte és a feleségalakját felvéve feltálalta azt a hazatérő gazdának. Önmagát csak az étkezés után leplezte le a férj előtt, aki ebből az egészből addig semmit nem vett észre.

A japán folklórban ez a „recept” Tanuki leves néven híresült el és maradt fent. Ennek több oka is lehetett, mint például a tanukik mosómedvékhez hasonló, szeme körüli fekete álarc, mely a nyugati kultúrában sunyi, tolvajló jegyként terjedt el. Azonban néhány árnyas történet kivételével azonban a legtöbb esetben a tanuki jóságos és ártalmatlan lényként mutatkozik, akinek az emberek megtréfálása okoz örömöt, ugyanakkor az emberi társadalom kultúrájában és tevékenységeiben is hasznos szerepet tölt be. Erre példa azon mondák és legendák történetei, melyek arról szólnak, hogy bizonyos templomokban a régi szerzetesek valójában tanukik voltak, akik az alakváltás művészetével öltöttek emberi „bőrt”. Az alakváltásnak állandó momentuma, hogy a tanukik egy falevelet raknak a fejükre, ami segíti a koncentrációt, illetve az energiaáramlást is, így elősegítve az átváltozás sikerességét.

A tanukikról és a többi yōkairól szóló történetek nagy része a buddhizmus elterjedése előtt jött létre a shintō ősi vallásnak köszönhetően, mely a természetből és azok értékeiből, valamint a természetfeletti lényekből és a szellemvilágból merít a legtöbbet. A buddhizmus térhódítása után a yōkai kultúra jelentősen visszaszorult, azonban a régi történetek fennmaradása miatt a mai napig megmaradt és beépült a popkultúrába is.

Ezek közül talán az egyik leghíresebb a Studio Ghibli által kiadott animációs nagyjátékfilm, a Pom Poko, ami nagyon jól bemutatja a tanukik japán folklórban elfoglalt helyét. A filmben megjelenítik a tanukik minden olyan személyiségjegyét, melyről a legendák szólnak, valamint az emberekkel kialakított különös és néha ellenszenves kapcsolatukat is. Így akit érdekelnek ezek a kicsit sem hétköznapi állatok, szeretettel ajánlom mindenkinek.