Japán Jizō szobrok: az utak ősi védelmezői

Jizō szobor horgolt kalappal.

jozo japan vallás istenek gyerekek védelmezője

Japánban sétálva, főleg szentélyek táján kis kőszobrokat láthatunk, amelyek gyerekekre vagy kisebb Buddha szobrokra emlékeztetnek.

Bár ezek akár kis huncut erdei manóknak is tűnhetnek, gyakran meglátszik rajtuk az idő vasfoga és benőtte a moha. A legszokatlanabb helyeken is felbukkanhatnak a fák között, utak mellett. Leggyakrabban mégis szentélyekben találkozhatunk velük, ahol kis piros ruhákkal felöltöztetve sorakoznak egymás mellett.

A jizō (地蔵/a föld méhe), ahogyan nevezik őket, Jizō Bosatsu, a gyermekek és az utazók védőistenségének képmására készültek. A „föld hordozójaként” is ismertek, ezért a jizō szobrokat kőből készítik. Állítólag a buddhista hiedelmeknél régebbiek és védelmező funkciót tulajdonítottak nekik.

Jizō Bosatsu kedves és türelmes istenség, ezért a szobroknak nem okoz gondot, ha az esővíz áztatja őket és moha borítja be alakjukat. Ezek a kis kőszobrok az ösvények mentén üdvözölhetnek minket és emlékeztetnek az istenség jelenlétére.

jizo szobor japán gyermekek védelmezője hagyomány japán hit

Miért van rajtuk kis ruha?

Jellemző, hogy ahol egy jizō van, ott a közelben egy kis kőtornyot is találhatunk.

A jizō másik célja, hogy megvédje az elhunyt gyermekek szellemét. A legenda szerint ha egy gyermek a szülei előtt hal meg, nem tud átkelni a túlvilágra, ezért napjaikat azzal töltik, hogy kőből épített tornyokat készítenek, hogy segítsenek érdemeket szerezni a szüleiknek a saját túlvilági életükben. Egy gonosz szellemű yōkai azonban minden nap ledöntik ezeket a kőtornyokat, így a gyerekek újrakezdik sziszifuszi feladatukat.

Vannak helyek, ahol az utazók jótékonyságból kőtornyokat építenek a jizō környezetébe, hogy csökkentsék a munkaterhelésüket. Ilyen péládul Sai no Kawara (賽の河原), ahol több ezer követ halmoztak fel az utazók.

A Sai no Kawara legendáját a Jōdo Tiszta Föld szektának tulajdonítják a Kr. u. 14. vagy 15. századból. A legenda szerint a korán meghalt gyermekeket az alvilágba küldik büntetésül, amiért nagy bánatot okoztak szüleiknek. A Sai no Kawarába, a lelkek folyómedrébe, a tisztítótűzbe küldik őket, ahol kis kőtornyokat építve, kavicsot kavicsra halmozva imádkoznak a megváltásért, abban a reményben, hogy a végtelenből kimászhatnak a paradicsomba. De a pokol démonai, akik a vén banya, Shozuka no Baba (más néven Datsueba vagy Jigoku no Baba) parancsára válaszolnak, hamarosan megérkeznek, és szétszórják a köveiket, és vasbottal verik őket. Ekkor jön Jizō, aki a segítségükre siet és megmenti őket.

A Flammarion Iconographic Guide to Buddhism is beszél erről a legendáról. E szerint: „Japánban a néphit szerint egy Shozuka-no-Baba nevű ocsmány teremtmény megfosztja a gyerekeket ruháiktól, majd arra ösztönzi őket, hogy rakjanak kőhalmokat, hogy lépcsőt építsenek a paradicsomba. Jizō megvigasztalja a szenvedő gyermekeket, és hogy megmentse őket, köntösének széles ujjaiba rejti őket. A vidéki japánok gyakran kis gyermekruhadarabokat erősítenek Jizō szobraira, abban a hitben, hogy Jizō így tudja a gyermekeket védelmébe öltöztetni.”

Emiatt a hiedelem miatt öltöztetik fel sokszor a szobrokat, kis sapkával, főkötővel. Ha jártál már japán szentélyben, nagy eséllyel láthattál ilyen szobrot, esetleg szobrokat.

Szokás az is, hogy a gyermeküket elvesztő gyászoló szülők kis szobrokat helyeznek el a szentélyekben. Gyakran köveket is helyeznek a lábukhoz, mivel minden egyes kőtorony, amelyet a földön építenek, segít halott gyermekük lelkének a vezeklésben. Ezeknek a kőtornyoknak az értéke nemcsak abban rejlik, hogy hitelt szereznek a túlvilági életben; egyfajta védelmet is nyújtanak. Amint a kőtornyok elpusztulnak, a yōkai -ok szabadon vadászhatnak rájuk, és ekkor Jizō Bosatsu a ruhája alá rejti a gyerekeket. Vagyis Ő lesz a gondviselőjük a szüleik helyett.

A Nakasendō-n felhalmozott kövek

A hidegebb hónapokban a helyiek úgy gondoskodnak a jizōkról, hogy piros mellénybe és sapkába öltöztetik őket, mivel egy buddhista szerzetes segítése erényes gesztusnak számít. Nem véletlen a mese az öreg bácsiról, aki a kalapjait a szobroknak adta. Kicsit az is rejtőzik a hitvilágban, hogy az ilyen jócselekedetek hozzásegítik a cselekvőt, hogy a túlvilágra jusson.

Gyakran választanak vörös színű ruhát, kalapot. Ennek is oka van. A vörös szín Japánban elűzi a betegséget és a veszélyt, így tökéletes szín az őrző istenség számára.

A Kumano Kodōn való zarándoklatot egykor a lelki megváltás vagy bűnbánat szigorú útjának szánták. Állítólag ez a legszentebb és legszentebb zarándoklat Japánban. Ez az út csak császároknak és szamurájoknak volt fenntartva régen. A jizō nemcsak a gyermekek, hanem az utazók lelkét is védi, és emlékművekként készültek, hogy megvédjék azoknak a lelkét, akik elhunytak, és meghaltak, mielőtt befejezhették volna a zarándoklatot. Bár a szobrok kicsik és jelentéktelennek tűnhetnek, fontos felismerni szerepüket ezen az ösvényen, ahol bátorítást nyújtottak a fáradt utazóknak, és a Kumano Kodō ösvény kezdeti napjaiban a kevés útjelző egyikeként szolgáltak.