004369911060985

A japán vallási hagyományai sokrétűek. A Shintō / 神道 / sintó Japán legkorábbi vallása, amelyhez később a Bukkyō / 日本の仏教 Nihon no Bukkyō / azaz a buddhizmus csatlakozott. A konfucianizmus és a kereszténység csak egy kisebb mozgalom Japánban, az előbbi jelentősebb az utóbbinál. A tizenkilencedik és huszadik században keletkezett úgynevezett „új vallások”  is jelen vannak, de ezek jelentősége nem olyan lényeges.

Shintō / 神道 / sintó

A sintó, vagy a „szellemek vagy istenségek útja” Japán történelem előtti korszakában kezdett kialakulni, az i.sz. hatodik század előtt. Ebben a korai szakaszban a sintó egy írástudás előtti társadalom vallása volt, amely a központi társadalom köré szerveződött és a klán egysége volt az egyik fontos jellemzője. Úgy tekintették, hogy a sintó istenségek vagy kami áthatja a természeti világot. Az egyedi formájú vagy félelmetes fák, hegyek, folyók és sziklák, mind kaminak tekinthetők. A hatodik és hetedik század vezető klánja, a Yamato klán, később birodalmi családként vált ismertté. A korai mitológia szerint a klán vezetője, a császár a kami, Amaterasu napistennő leszármazottja volt.

Mivel a korai sintónak nem volt alapítója, és nem készítettek szent szövegeket sem, a vallást közösségi rituálékon keresztül közvetítették és öröklődött nemzedékről nemzedékre. A rituálék célja az volt, hogy fenntartsák vagy helyreállítsák azt a harmóniát, ami a természet és az ember, valamint a kami között volt. Ezt tekintették a kiinduló alapnak a gondolkodásukban.

Rituálék

Ahogy a japánok az ie. e. harmadik században kezdték átvenni a mezőgazdaságot, a sintó rituálék szorosan kezdtek kapcsolódni a mezőgazdasági évhez. A közösségi ünnepeket ültetés vagy betakarítás idején, vagy egy közösség történetének fontos időszakaiban tartották. A főbb rituálék négy részből álltak: megtisztulásból, felajánlásokból, rituális „szavalatból” vagy imákból és egy záró étkezésből. A közösség minden tagja, ha csak szimbolikusan is, de részt vett az utolsó étkezésen, ezzel ismét harmóniát hozva az ember és a kami kapcsolatába.

Bár a sintónak a legkorábbi szakaszában nem voltak szent építmények, a hatodik és hetedik században a japánok szentélyeket kezdtek építeni, amelyekben a kami szimbolikus ábrázolásai voltak, és amelyek helyszínt adtak a rituáléknak.

Érdemes megjegyezni, hogy míg a japán kormány vezetői a sintót használták a japán csendes-óceáni háború legitimálására 1937 és 1945 között, a sintó a történelem nagy részében a természethez, a mezőgazdasághoz és a helyi közösségekhez kapcsolódó vallás volt.

Bukkyō / 日本の仏教 Nihon no Bukkyō / buddhizmus

A buddhizmus a Kr. e. hatodik században jelent meg Indiában, és miután áthaladt Kínán és Koreán, az i.sz. hatodik században megérkezett Japánba. A történelmi Buddha eredeti bemutatása szerint a buddhizmus egy olyan gyakorlati út volt, amelyet az egyén bejárhat, hogy meg világosodjon.

Buddha azt tanította, hogy függetlenül attól, hogy az ember milyen relatív boldogságot érhet el az életben, végül minden élőlény megbetegszik, megöregszik és meghal. És mivel elfogadta a karma szerinti újjászületés indiai elképzelését, a szenvedésről úgy gondolták, hogy a végtelenségig kiterjed a jövőre is.

Buddha úgy vélte, hogy ahhoz, hogy megszabaduljunk a szenvedéstől, el kell jutni a valóság új megértéséhez. Különösen azt kellett látni, hogy a személyek és a dolgok nem léteznek az egyéni „én” alapján, hanem minden dolog összekapcsolódik a kölcsönös függőség hálózatában. A buddhista erkölcs, a meditáció és a bölcsesség vagy a tanulás gyakorlásával át kellett alakítani gondolkodásmódját és cselekvését minden egyénnek és így lehet elérni azt a magasabb szintet, amely folytonos gyakorlása idővel a megvilágosodáshoz vezet.

Mahajána buddhizmus

A vallás egy új ága, a mahajána, az ie. e. első században jelent meg. A mahájána továbbra is az erkölcs, a meditáció és a bölcsesség útját közvetítette, mint a megszabaduláshoz vezető utat, de új gondolkodási és gyakorlati formákat is kifejlesztett annak érdekében, hogy minél több emberhez eljusson. A mahájána vezetők több száz új szútrával vagy szentírással egészítették ki a buddhista kánont, olyan szövegekkel, amelyek Buddhákat és bodhiszattvákat (a Buddhák megvilágosodott asszisztenseit) mutatnak be, amelyek a korábbi hagyományban nem voltak láthatóak.

Minden vallási hagyományt, mind a korai buddhizmus (amelyet ma általában théravádának vagy „az öregek tanításainak” neveznek), mind a mahájána buddhizmus olyan varázslatot közvetített, amely számos csapástól mentességet ígért a követőinek.

Amikor a buddhizmus a hatodik században Koreából és Kínából eljutott Japánba, kifinomult filozófiai üzenetét a legtöbb japán nehezen értette meg. Mire a fővárost megalakították Narában, addigra a buddhizmus átalakult és érthetővé vált az emberek számára annyira, hogy a sintó és a buddhizmus együttesen legyen meghatározó. Számos befolyásos buddhista szekta keletkezett a japán történelem során.

Shingon buddhizmus

A nyolcadik század végén Japán fővárosát Narából Heian-kyōba, a mai Kiotó elődjébe helyezték át. A Heian-korszakban (794-1185) a buddhizmus egy formáját általában tantrikus buddhizmusnak nevezték Indiában, de Japánban az ezoterikus buddhizmus széles körben népszerűvé vált. A Kūkai (774-835) által alapított Shingon (Igaz Szó vagy Mantra) szekta egyike volt annak a két ezoterikus szektának, amelyek ekkoriban terjedtek el.

A Shingon egy egyedülálló meditációs stílushoz kapcsolódott, amely magában foglalta a mandalákat (különböző buddhák és bodhiszattvák vagy a világ művészi ábrázolásait, ahogyan azok a megvilágosodott lények látják), mudrákat (a mandalákban szereplő Buddhához és bodhiszattvához kapcsolódó szimbolikus kézhelyzetek) és mantrákat.

Két másik befolyásos japán buddhista mozgalom, a Zen és a Jōdo bukkyō /Tiszta Föld buddhizmus 12. és a 13. században alakult ki. A 11. és 12. század a politikai zűrzavar és a háborúskodás időszaka volt. Japán szamuráj vagy harcos osztálya a 12. század végén került hatalomra, hogy létrehozzon egy feudális politikai rendszert, amelynek élén elméletben a császár, de valójában a sógun vagy az ország vezető tábornoka áll. Ezt az új vezetői osztályt nem az ezoterikus buddhizmus, hanem a zen vonzotta.

Zen

A Zen híres volt szerzetesi hagyományainak fegyelmezettségéről és takarékosságáról, a meditációra mint a felszabadulás kulcsára tekintettek. A szamuráj osztályt különösen vonzotta a Zen fegyelmezettsége és az élet komolysága. A zen Japánban is szorosan kapcsolódott bizonyos művészetekhez (pl. tusfestés, teaszertartás stb.), és rajtuk keresztül széles körű hatást gyakorolt a japán kultúrára.

A mahájána buddhizmusban is az áhítat hagyománya került előtérbe a 12. és 13. században. A 12. század háborúskodása, valamint a főváros régióját sújtó természeti katasztrófák sorozata miatt sok japán úgy gondolta, hogy az ország történelmének sötét korszakába lép, amelyet „a Dharma (vagy Buddha tanításainak) degenerált korszakának neveztek. )” .

Tiszta Föld

Azzal érveltek, hogy ebben az időszakban kevés ember volt képes elérni a megvilágosodást hagyományos módszerekkel. Honen (1133-1212), a japán Tiszta Föld szekta megalapítója azt tanította, hogy csak Amida (szanszkrit nyelven Amitabha) nevével és bizonyos Tiszta Föld szútrákkal lehet a tiszta földre jutni. Honen tanítványa, Shinran (1173-1262), a Tiszta Föld Szekta megalkotója még radikálisabban értelmezte a szövegeket. Shinran annak bemutatására, hogy egy romlott korban semmit sem tehet a felszabadulásért, teljesen elutasította a kolostor cölibátusos, vegetáriánus életét. Ezt követően a Jōdo bukkyō / Tiszta Föld Szekta összes vezetője laikusként élt. Shinran volt az első szerzetes a buddhista hagyományban, aki elutasította a szerzetesi életet.

Konfucianizmus

A buddhizmushoz hasonlóan a konfucianizmus is Koreából és Kínából érkezett Japánba. A hagyományt Kínában Konfucius (i. e. 551-479) alapította, akinek tanításait tanítványai a Konfuciusz mondáiban adták át az utókornak. Konfuciusz megpróbálta visszavezetni világát a békéhez és a stabilitáshoz, az erények ápolására buzdítva az embereket. Különösen hangsúlyozta a gyermeki jámborság vagy a szülők és az idősebbek tisztelete, az illem vagy megfelelő magatartás, a kötelesség, a hűség, a tanulás és a jóindulat értékeit. Mondásai arra utalnak, hogy a stabil családokban látta a stabil kormányok alapját. Társadalmi látásmódját T’iennek vagy Mennyországnak nevezett.

A konfucianizmust a japánok az i.sz. hatodiktól kezdve ismerték, azonban csak az Edo vagy Tokugawa korszakban (1600-1868) vált vezető államideológiává és átható tanítássá a japán társadalomban. Abban az időben a japánok a politikai káosz egy újabb időszakából emelkedtek ki, és a hatalmat átvevő új harcos család, a Tokugawa a konfuciánus tanítások értékét látta a buddhizmussal és a sintóval együtt a tartós béke megteremtésére tett erőfeszítéseikben.

A Tokugawa-kormány végül felállított egy konfuciánus iskolát, a Shoheikót vagy „A virágzó béke iskoláját”, és a Tokugawa által irányított feudális területek vezetői hasonló iskolákat hoztak létre. Számos tanár dolgozott ki egy speciális etikai kódexet a harcos osztály számára, amely bushido néven ismerünk, a harcos útja, amely egyesítette a zen hangsúlyt a fegyelemre és a takarékosságra, a sintó országszeretetét és a konfuciánus értékeket, a gyermeki jámborságot, hűséget és odaadást. kötelesség és tanulás fontosságát. Az ilyen értékeket és attitűdöket olyan népszerű tanárok terjesztették a japán társadalomban, mint Baigan Ishida (1685-1744), aki a konfucianizmus, a buddhizmus és a sintó szinkretizmusát vagy keverését tanította.

A kereszténység

A kereszténység először a 16. században lépett be Japánba, amikor 1549-ben bevezették a katolicizmust. Akkoriban kevés követőre tett szert, és a Tokugawa család a tizenhetedik században elnyomta a kereszténységet. A Tokugawák uralmának összeomlása és Japán megnyitása a világ előtt a Meiji-időszakban (1868-1914) a kereszténységet protestáns misszionáriusok vezették be.

A keresztény misszionáriusok és tanárok iskolákat és kórházakat építettek, és fontos csatornát jelentettek a Nyugat megismerésében. Különös figyelmet fordítottak a nők és a munkavállalók igényeire is. A keresztény hívek azonban ebben az időszakban sem tették ki a japán lakosság egy százalékánál többet. A vallás elterjedésének két akadálya a kereszténység kizárólagos hűségigénye (amely éles ellentétben állt a japánok befogadóbb megközelítésével), valamint egyes misszionáriusok lekezelő hozzáállása a japán kultúrához.

Új vallások

Japán úgynevezett új vallásai ezrével jelentek meg a 19. és 20. században. A legtöbb ilyen vallásnak csak néhány száz vagy ezer követője van, de vannak olyanok is, mint a Soka gakkai („Az Értékteremtő Társaság”), egy buddhista alapú csoport, ami viszonylag ismertebb. Ezeknek a csoportoknak számos közös jellemzőjük van. Általában van egy karizmatikus vezetőjük, aki túljutott a nehézségeken. Hajlamosak konkrét előnyöket ígérni, például egészséget, gazdagságot és a családi problémák megoldását. Bár elsődleges kapcsolatuk lehet a sintóval vagy a buddhizmussal, gyakran keverednek bennük több vallás elemei. Általában kritikusak a régebbi vallási intézményekkel szemben, és általában intenzívebben vonják be követőiket a vallásgyakorlásba.

A japánok többsége világinak gondolja magát, és csak alkalmanként érintkezik vallási intézményekkel esküvők, temetések vagy nagyobb ünnepek alkalmával, például újévkor, azaz nem lehet arról beszélni, hogy a japánok feltétlenül gyakorolják a vallást a  mindennapokban. Biztos ez is olyan, hogy az egyéne válogatja. A hagyományos vallások által legitimált értékek közül azonban sok a mindennapi élet szövetének részévé vált.

Források:

Japanese religion | Beliefs, Percentage, Shinto, Buddhism, & Pie Chart | Britannica

Meagan Hamilton DSocSci Dissertation (viurrspace.ca)

Itt tudsz japán termékeket vásárolni ↗

Ha japán terméket szeretnél, itt tudod beszerezni

SEO és marketing felelős↗

Lapj kapcsolatba a blog készítőjével

ArigatoApartman

Ismerd meg a japán stílusú apartmant Balatonakarattyán