Harmónia és üresség: a Komuso szerzetesek

Komusō szerzetesek

A japán Edo-korszak árnyékában a Komusō néven ismert, áldozó szerzetesek egyedülálló csoportja jelent meg. Leginkább az 1603 és 1867 közötti időszakban virágzott a tevékenységük.

Olyan szerzetesek, akik a zen buddhizmus Fuke iskolájához tartoztak, és kitörölhetetlen nyomot hagytak a japán történelemben, különösen a shakuhachi, egy bambuszfuvola szokatlan használata révén.

A spirituális utazás: Honkyoku és Suizen

A Komusō hagyományának központi eleme a suizen, vagyis a „fújó zen” gyakorlása volt, a meditáció egy formája, amelyet a shakuhachi játékkal lehet elérni. A honkyoku maga a darab, amelyet eljátszott a szerzetes. A szerzetesek, akik gyakran jellegzetes, tengai néven ismert szalmából készült kosár kinézetű fejdíszt viseltek a fejükön, spirituális küldetésbe kezdtek, hogy megmutassák az „én” hiányát. A honkyoku, a shakuhachi alapvető darabjainak szóló előadásain keresztül a Komusō alamizsnáért játszott és erre a megvilágosodás elérésének eszközeként tekintett.

A legrégebbi dokumentált honkyoku darabok a 17. századból származnak, és a precíz légzésszabályozás kulcsfontosságú elem az előadásmódban, amely egyben a tudatosságot hangsúlyozza meditációs gyakorlatukban. Az eredetileg az udvari zene hangszerének tekintett shakuhachit az Edo-korszakban a Komusō kizárólagos használatba vette, a kormány által biztosított kiváltságként, és ezáltal is azonosították ezeket az utazó szerzeteseket.

Történelmi anomáliák: Komusō és Tokugawák

Az Edo-korszakban komoly utazási korlátozások voltak, amelyet a Tokugawa sógunátus szabályozott. A  Komusō szerzetesek azonban mentességet kaptak így szabadon mozoghatnak az egész országban. Ez a szokatlan kiváltság, amelyet valószínűleg a mester nélküli szamurájok (rōnin) irányítására és a tartományi viszonyokról való információgyűjtés miatt kaptak meg, tovább fokozta a Komusō szerzetesek körüli misztikumot. Végül a jogaikat 1847-ben vonták vissza és a szektát formálisan felszámolták. Ezután a shakuhachit már nem csak a szerzetesek tanulták és használták, hanem elérhető lett az átlag ember számára is.

A semmi papsága

Maga a Komusō (虚無僧) kifejezés „a semmi papját” vagy „az üresség szerzetesét” jelenti. A Komusō által viselt szalmakosár (tengai) kettős célt szolgált: eltávolította viselőjének „én”-jét, és elrejtette személyazonosságát. Ez az egyedi ruha, és a zenei darabok egy spiritiális utazára vitte a szerzetest, megfosztva mindentől, ami a személyét jellemzi és teljesen alárendelte magát a meditációjának.

Shakuhachi ma

A Fuke szekta felbomlása ellenére a shakuhachi gyakorlat fennmaradt a Komusō gyakorlóinak erőfeszítéseinek köszönhetően. Manapság a shakuhachi zene főbb iskolái, mint például a Meian és a Kinko, mind a Fuke-shū-höz (Fuke-szekta) vezetik vissza gyökereiket. Noha a templomok eltűntek, a modern egyesületek és szervezetek, azon dolgoznak, hogy a Komusō zenei hagyományait életben tartsák.

Itt meghallgathatsz egy szép shakuhachi darabot: https://www.youtube.com/watch?v=D1eEmNp_xZs

Források:

https://www.komuso.com/top/komuso_history.pl